Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

Két fehérvári baka

132

tést és a két parancsnok soha sem volt homályban az iránt, hogy milyen a helyzet az arcvonalon.

A piaskii tábori őrs és a keletre lévő halom közt az összeköttetésről a hatvankilencedik számú székesfehérvári gyalogos ezred két gyalogosa gondoskodott, név- szerint Szokplai János és Tóth Ádám. Ezek hiúzszemű magyarok voltak, akik ismételten bebizonyították, hogy nem félnek sem a haláltól, sem az ördögtől, legkevésbbé pedig az orosztól. Ez a két ember leszállt a mélységbe és óvatosan, de bátran átkutatta a medret. Már körülbelül egy órája kapaszkodtak és botorkáltak előre a mélységben, anélkül, hogy valami feltűnőt vettek volna észre, mikor egyszerre zörejt hallottak a sötétségben.

Földre vetették magukat és hallgatóztak. Mi lehet ez? Barát vagy ellenség? A magyarázat egyszerű volt. Az orosz járőr, mely a mélysébe belopozott, hogy az éjszaka védelme alatt állásainkat kikutasa, egy mellékösvényen egy embert őrül állított. Ez észrevette az ellenséges járőr közeledését és sziklán bokron át övéihez rohant, hogy a veszélyről értesítse őket. Az oroszok előrohantak és körülfogták azt a helyet, ahol a mi két fehérvári bakánk búvóhelyét sejtették. Az orosz járőr vezetője odakiáltott bakáinkhoz, hogy adják meg magukat, mert a túlnyomó ellenséggel való harcban bizonyára életüket vesztik.

Szokplai és Tóth azonban oda sem hederített ennek a beszédnek. Nem először voltak ők már ilyen helyzetben és furfangos eszük mindég kisegítette őket a bajból. Volt nekik egy csinyjük, melyet már ismételeten alkalmaztak, mikor éjjeli szolgálat alkalmával megtámadták őket. Ezt most is kipróbálták. Teljes tüdejükből éljent és hurrát bömböltek, még pedig különböző hangnemből, hol vastagon, hol vékonyan és eközben jobbra és balra, előre és hátra ugráltak, úgy hogy az ellenség azt kezdte hinni, hogy nagyobb csapat rohan feléje. Az oroszok közvetetlen közelében a két vakmerő katona a bokrok közé vetette magát és örült gyors tűzet indított meg. Oly biztosan lőttek és a tüzelés szüneteiben oly hatásosan támogatták egymást, hogy az amugyis megrémült orosz járőrt téve-