Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A sátán háza
119 elátkozott kunyhója. Ez roppant veszedelmes vállalkozás volt, sőt lehetetlennek látszó. De egy tekintet Stadt Ignác tizedes mellére, melyen már ott függött a nagy ezüst vitéz- ségi érem és mindenki meggyőződött, hogyha valaki, ez a vitéz altiszt végrehajtja vakmerő szándékát. — Ezt sem adták ingyen, — suttogott le büszkén kebléről a nagy ezüst. 1915 február 23. és 24. közt levő éjszakát választotta a tizedes terve kivitelére. Elbúcsúzott bajtársaitól, mert arról ugyan szentül meg volt győződve, hogy vállalkozása sikerülni fog, de hogy visszatér-e, abban maga sem bízott. Kiugrott az árokból és mászva megindult az ellenséges harcvonal felé; a sötétség és az éj köde egyszerre elnyelte alakját. Bajtársai lázas feszültséggel bámultak az éjszakába. Nem is kellett sokáig várakozmok, egyszerre dörgéstől kisért fény villant föl az orosz arcvonal előtt, aztán magasra csapó lángoszlop lövelt az égnek és vérpirosán ízzott a gyűlölt ház, mikor a tüzes füst sötétvörös lepellel borította el! Jobbról, balról szilaj lövöldözés: az oroszok puskái úgy csaholtak, mint a dühödt kopófalka. Stadt tizedest azonban nem tudták elcsípni, mikor hosszú szökésekkel rohant a mezőn át, noha az útját ugyancsak megvilágította az égő ház. Hiszen maga a vitéz tizedes gyújtott fáklyát nekik, mely a föld és ég egy részét vérvörös lánggal festette meg s épen azt a részt, melyen a menekülő futott. Kitűnő célpont volt. Ámde a sorsnak ezúttal, úgy látszik, kedve telt a honvédtizedes hőstettében, mert nem engedte, hogy golyó érje. Sértetlenül visszaérkezett örvendező bajtársai közé. Másnap kitűnt, hogy milyen hasznos dolgot művelt a tizedes. A háznak úgyszólván nyoma sem volt, afféle faépület volt, melynek falai egymásra rakott fatörzsből épültek, a törzsek közeit agyag és moszat töltötte ki. Fedezéknek nagyon jó az ilyen ház, de a tűznek is kitűnő táplálék. Az ilyen ház, ha belekap a tűz, porrá ég. Ez is megsemmisült. Az ellenséges géppuskák hallgattak, ellenben a honvédek úgy érezték magukat, mintha egy gonosz varázs
