Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A hős ikertestvérek
84 sem leltek, mert ők egy álló embert kerestek, nem pedig barna teknősbékát, mely lassan, de állhatatosan csúszott- tovább a szántóföldtől alig megkülönböztethetően, míg végre elérkezett a raj vonalba: — Kapitány úr jelentem alásan . . . Mikor a derék huszár a verítéktől csűrön vizesen, a sártól piszkosan a lövészárokba gurult és ismét felállt és tagjait kinyújtóztatta, elnevette magát. Valami különös nevetés volt ez, a szabadulásnak, a megváltásnak épen nem ujjongó nevetése . . . A mi hadseregünkben sok vitéz legény van s huszárjainknak nincs párjuk. Hol, melyik hadsereg katonája tud versenyezni huszárjainkkal?! S egy szerencsésen eljuttatott jelentés miatt nálunk nem szokás diadalkiáltásba kitörni. A lovas mellére tűznek egy másodosztályú ezüst vitézség! érmet és az csakhamar el is felejti az ő hőstettét s nemsokára még vakmerőbb dologra vállalkozik! A hős ikertestvérek. A legszebb hősi balladát megérdemli a két vitéz ikertestvérnek, a két Török zászlósnak története. Ö róluk elmondhatjuk, hogy nem ehet tudni, melyik nagyobb hős. Nemcsak arcban, testben hasonlítnak, hanem lélekben és bátorságban is. A 12-ik gyalogezred az oroszoktól megszállott I. ellen nyomult előre. Az ezred előtt haladt századával a két Török zászlós, neki az ellenség jobbszárnyának. Eleinte észrevétlenül nyomultak előre. Csönd volt a tájékon. Túl, az orosz harcvonalon minden néma és az egész környék mintha nyugodtan, látszóan békén szenderegne.
