Kovács Eleonóra (szerk.): Dokumentumok az MNL Baranya Megyei Levéltárából - Forrásaink a reformációról (Budapest, 2018)

II. Protestánsok Baranya megyében 1848 És 1944 között

lási költségek előteremtésére teljességgel képtelenek, tisztelettel javaslom, hogy kérel­müket teljesítve, az államsegély mielőbbi folyósítása iránt rendelkezni kegyeskedjék. II. (magánlevél) Kedves barátom! A vármegyém területén fekvő ivandárdai ág. h. ev. egyházközség Kapi püspök úr útján kérelmet terjesztett elő a miniszter úr őnagyméltóságához az iránt, hogy temp­loma szükségessé vált renováltatásának 4.000 pengős költségére államsegély folyósít- tassék. Én ezen ügyben egyidejűleg 91/biz. főisp. 1939. szám alatt javaslatot tettem őnagy- méltóságának a kérelem teljesítése iránt, mely javaslatomban részletesen megindokol­tam az államsegély folyósításának indokait és szükségességét. A magam részéről most azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy a község, illetőleg az ezzel azonos egyházközség nehéz anyagi helyzetére tekintettel, ezen kérelmet szí­ves pártfogásodba véve, kedvező elintézéshez juttatni kegyeskedjék. Fáradozásodat előre is hálásan köszönve, őszinte nagyrabecsüléssel maradok. Pécsett, 1939. évi március hó 2-án. mindenkor kész tisztelő híved: B427 főispán Mélt. Zsindely Ferenc428 államtitkár úrnak Bpest V. K. M. Jelzet: MNL BaML IV. 401. a. 279/1939. Eredeti kézzel írt fogalmazvány. 427 B: Blaskovich Iván 428 Zsindely Ferenc (1891-1963) református vallású, vallás- és közoktatásügyi minisztériumi politikai államtitkár (1938-1939), miniszterelnökségi államtitkár (1939-1943), kereskede­lem- és közlekedésügyi miniszter (1943-1944) 146

Next

/
Thumbnails
Contents