Kovács Eleonóra (szerk.): Dokumentumok az MNL Baranya Megyei Levéltárából - Forrásaink a reformációról (Budapest, 2018)
II. Protestánsok Baranya megyében 1848 És 1944 között
temető helyet vásárolt és engedett által, tőlünk sem fogja megtagadni, sőt velünk is éreztetni fogja, eleget tévén azon tiszteletteljes kérésünknek, melyben gyülekezetünk részére temető helyet kérelmezünk. Kelt a mohácsi ev. ref. gyülekezet egyháztanácsának 1896-ik év december 19-én tartott gyűléséből. Halom Vincze mk. ev. ref. h. lelkész, elnök Tazsi János gondnok Pápay János egyh. t. jegyző Cs. Szabó Istvány, Kis Sándor, Szűts Sándor, Szabó Sándor, Varga Ferenc, Jónás János, presbiterek Jelzet: MNL BaML V. 61. b. 8/1897. Eredeti kézzel írt irat. 7. b. A Mohácsi Református Egyházközség egyháztanácsa kéri a temetője tulajdonjogi bejegyzését (telekkönyvi bekebelezését) Mohács, 1898. április 25. 33/1898. A mohácsi ev. ref. egyház elnökségétől. A Tekintetes Községi Képviselő-testületnek Mohácson Alulírottak, a mohácsi ev. ref. egyház híveinek és egyháztanácsának nevében, azon tiszteletteljes kéréssel fordulunk a tekintetes képviselő-testülethez, hogy szíveskedjék megengedni - miként ez a többi hitfelekezetnek is megengedtetett -, hogy az ev. ref. egyház használatában lévő régi és jelenleg is használt temető, mely részben már most is az ev. ref. egyház nevén áll, a maga teljes egészében a mohácsi ev. ref. egyház nevére és javára írassék át és kebeleztessék a helyben működő betétszerkesztési bizottság által. Kelt Mohácson, 1898. április 25-én. Halom Vincze mk., ev. ref. h. lelkész, elnök, Kiss Sándor gondnok Jelzet: MNL BaML V. 61. b. 184/1898. Eredeti kézzel írt tisztázat. A Mohácsi Református Egyházközség Szigill. Eccl. Ref. Mohács szövegű körbélyegzőjével. 100