Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
702 A SZABADSÁGHARCZTÓL elbánt. Nem is került összeütközésre, mert mikor a rácz katonaság közibük kezdett lőni, az egész had szétfutott. A csata színhelyén a lövések folytán a pécsieknek 14 halottja maradt s néhányat még el is fogtak, kiket rögtön halálra Ítélve, agyonlőttek. A rácz had, a mai honvédtábor és a hid közötti téren állván, 8 és fél órakor kezdte a várost ágyúival lövöldözni, s mikor az ut a védő hadtól megtisztult, folytonos ágyulövés mellett, a város végéig húzódott s nagyobb hatás kedvéért a siklósi s malom-utcza végén álló néhány pajtát fölgyuj tóttá. A város lövetése 11 és fél óráig tartott. Kelemen kananok jegyzetei szerint 6 ágyujok lehetett s mintegy 250 lövést tettek a védetten városra. Az ágyúzásnak kedves czélpontja volt a piaczon a török mecsetből átalakított kath. templom, melynek a perem alatt levő fölső apróbb ablakain nem egy ágyú golyó hatolt be. Pár óra előtt a nép vészkiáltására a pap abba hagyva miséjét, elmenekült. A templom belseje erősen megrongálódott. A lyceum-épület déli ablakaiból Pleiner tanár távcsővel vizsgálgatta az előtte lejátszó drámát, mígnem egy ágyúgolyó, mely hozzá közel a falban máig is látható mélyedést vágott, elijesztette a veszélyes mulatságtól. A halpiacz keleti szeglet-épülete sarkán, ma is befalazva áll a golyó, mely a ház tetejét megrongálta. A rémület a várost teljesen elfásitotta. A szemináriumnál összegyűlendő had, mely a másik segítségére volt menendő, ép a gyár-utcza végén (az akkori czukorgyárnál) volt, mikor az első had szétfutásának hírét vette s a másod hadat oly bátorság szállotta meg, hogy futásnak eredve törte magát keresztül az őrt álló asszony-seregen s egy része a bátor férfiaknak Dombóvárig meg sem állott. ATömondott fegyelem ekkor teljesen megtörött s a férfiak hanyat- liomlok rohanva menekültek a hegyek közé, a város üresen, néptelenül, meg- fásulva állott, csak a szájról-szájra terjedő utasításnak adván helyet, hogy az utcza-ajtók ugyan bezárandók, de minden egyéb ajtó nyitva hagyandó, hogy ha a ráczok a zsákmányért a városra törnek, legalább a bútorokat kíméljék meg az összevágástól. Az ágyúzást az ellenség beszüntetvén, az a mentő gondolat támadt, hogy követséget kellene küldeni az ellentáborba. Hárman vállalkoztak erre : Haas Mihály belvárosi plébános (később püspök), Schnechen báró nyugalmazott őrnagy és Müller Ferenez városi tanácsos; fölkérvén az ellenhadat vezető Barotha őrnagyot, hogy kímélné meg a jó érzelmű várost. Ugyanazt, ki előbb is Pécsett lévén, a nemzetőrség előtt megfutamodott s Turonynál megerősítve, osztrák forrás szerint egy három fontossal s két „Haubiczczel“ jött vissza. Barotha nagy keményen „FünfkircU ner Hunde“ czímmel tisztelte meg a küldöttséget s öt nap alatt fizetendő 200 ezer frt sarczot kért a várostól; különben halomra fogja azt lövetni. Végül kijelentette, tudja ugyan, hogy magyar nincs a városban, de azért még se vonul be. Nem is jöhetett volna, mert a hol még két nap előtt honvédek voltak s még előtte való napon 10,000 fölkelő ; nem tudhatta,
