Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
ŐSKOR. 01 A turániság első mozgalmát, mely dél, majd délnyugat leié terjedt, úgy fogtuk föl, mint egy folyton hömpölygő s mindig távolabb és távolabb területekre kiható mozgalmat. Terjedését epocháról-epochára figyelemmel kísérvén, láttuk, hogy a csiszoló kőkorban még hazánk területét el sem éri, az első rézformákkal már területünket verdesi, hogy a bronzműveltség idején teljesen elöntse azt s annyira befészkelje magát, hogy területünk egészen turáni jellegűvé válik. Tapasztaltuk azt is, hogy e faj föllépése egy- egy területen oly állandóbb jellegű alakulásokkal járt, melyeket hatalmas helyi iparok keletkezése kísér és jelez. Hogy ez a mozgalom hazánk területén meg nem állott, hanem végig hömpölgött Európa legnyugatibb széléig, az egészen természetes, csak az a kérdés, hogy mikor meddig terjedt. Előhaladását a rhetiai Alpesekig már a bronz-epocha alatt konstatálhatjuk. E területen ugyanis ma négy marhafaj él, ezek közül az egyik, fehér marhafaj, azonos a turáni mongol marhafajjal; e marhafajnak elterjedése a mai Tirolban és Toskána hegyvidékein összevág a tartomány liyper- braehycephal (túlkerekfejü) népének elterjedésével. ') E marhafajt, valamint a kerekfejü ember-raceot e területeken mindig oly időtől kezdve észlelték, a mikor az archaeologia világításában a réz és fejlett bronzkori műveltségét éli az illető terület lakossága. Az Alpesek lánczolatával és a Duna völgyével megjelölt úton azonban tovább is kellett ez áramlásnak hatolnia és pedig lehet, hogy még a bronzkorban, de mindenesetre az első vasipar idejében. Azt látjuk ugyanis, hogy a Kr. e. Y-ik század táján már egy új és erősen jellemzett műirányú vasipari központ lépett föl Európa nyugatán, melynek gyúpontjaikép a Duna forrás vidéke, a Rajna vidék s különösen Franczia- és Angolország területe jelentkezik. Ez az úgynevezett La Téne ízlésű vasipar, mely úgy hazánkban, mint a most említett gyúpontjain a kelta népnévvel kapcsolatosan lép föl. A keltaságot nyelvészeti adatok nyomán árja népnek szokás tekinteni s ez ellen nyelvészeti szempontból kifogást tenni nem vagyunk följogosítva, de nincs is, miért tegyük, mert egyazon nyelv nem mindig jelent egyazon fajt s valószinüleg a kelta sem takar teljesen árja fajt. Erre nézve mindenek előtt köztudomású, hogy maga a kelta nyelv sem képez egyetlen nagy egységet, hanem hogy legalább is két nagy ágra oszlik, t. i. a goidel ágra, mely Írországban és Skóthonban, és brittanira, mely Bre- tagneban, Walesben és Cornwalesban volt elterjedve. Az is ismeretes, hogy a hazánk területén lakott aravisk törzs nyelvét a római írók nem ismerték el gall nyelvnek. Ezeknél azonban sokkal fontosabb azon anthro- pologiai megfigyelés, a mivel Henri Martin és Bertrand2) támogatták i) i) Kaltenegger : Correspondenzblatt, Archiv für Anthropologie etc. 1804. XXV. 123. 1. és ii. o. 131. I. -) V. (">. Piilszky Foreriez: Denkmäler der Kollen-Herrschaft in Ungarn ß. 7.1. 37.
