Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

A SZABADSÁGHARCZltí. 609 A bellyei uradalom is, melyet Eugén herczeg halála óta a magyar kanczellária kezelt, új urat nyert Mária Krisztina főherczegnőben 1780-ban. Ily körülmények között és Pécs város felszabadulása ünnepeinek teljes lezajlása után nevezte ki József császár 1780. év junius 23-án ga- lántai Eszterházy Pál grófot pécsi püspöknek. Eszterházy korábban pálos­szerzetes volt; tanulmányait Rómában végezte, kétszer volt a szerzet pro- vincziálisa. 1769-ben prior generális s mint ilyen látogatta meg 1770-ben a pécsi pálosok szerzetét. A pápa őt infula használatra és mellkereszt vi­selésére jogosította föl ; azonban elhagyva a szerzetet, váczi prépost és mint ötven éves férfin pécsi püspök lett. Pécsre való bevonulását a pápai meg­erősítés után, 1781. év május 29-én tartotta meg. Előző napon az üszöghi kastélyban a hintókon kimenő vármegyei urak serege üdvözölte. Más­nap Tolna- és Baranyavármegye alispánjai fényes kísérettel vezették Pécsre. A kőhidnál, mint városi határnál, a város jegyzője fogadta beszéd­del. A város kapuinál a város bírája s tanácsa, a pálosok szerzeténél a káptalan, hol a prépost a keresztet nynjtá neki csókolásra s ő a népet szen­telt vízzel meghintette; itt a bevonulás a körmenet jellegét öltötte. A püspök ugyanis 1781. év április havában székesegyháza részére megsze­rezte szent Fausztinusz ereklyéit, melyeket Mohácsig magával hozott, itt Himesházán, P.-Szt.-Erzsébeten át szállították Pécsre a pálosokhoz. Ide ér­vén, a püspök egyházi ornátusba öltözött, az ereklyét megtömj énezte, me­lyet a menetben nyolez plébános vitt a vártemplomig, hol a püspököt Nunkovics prépost üdvözölte ékes latinsággal, majd Szányi lektor föl­olvasta a kinevezési okmányokat, mit „Te-deum“ követett. Az új püspököt papságával együtt nagyon fontos teendő várta volna, t. i. az 1781. év február 6-án kelt József-féle diploma keresztülvitele. A püspök azt oly módon, mint ott előiratott, keresztül nem vihette. A kér­dés tehát csak a körül foroghatott, vájjon legalább részben teljesítsék-e a legfölsőbb akaratot, vagy sem ? Úgy látszik, a püspök arra határozta el magát, hogy a József-féle újítások egész seregével szemben várakozni fog legalább is addig, míg az erőnek engedni lesz kénytelen. Elő­kelő, gazdag s a dinasztia iránt mindenkor hű s odaadó családból való származása, igazi egyházi neveltetése, korábbi tevékenysége, melyben József a jövőnek zálogát láthatta, biztosították őt legalább saját szemé­lyére, ki épen azért igen helyes fölfogással megmaradt abban az egyházi körben, melyet a végzet neki szánt s a politikai dolgoktól lehetőleg tartóz­kodott és csendesen élt a pécsi palotában és szent-lászlói nyaralójában, melyet ő építtetett. 1782-ben kapta Baranyavármegye új főispánját, Végli Pétert, kinek kinevezését a vármegye 1782. év május 8-án tette közhírré. Ugyanekkor a vármegye néhány tagját elkiildötte őt üdvözölni, ki Pestről junius 9-én irt levelében beiktatását július első napjaira tűzte ki. A megérkező főispánt Baranyavármegye határánál, a hidasdi király­iadnál várta a vármegyei katonaság és lovasság. Hidasdon néhány napol 39

Next

/
Thumbnails
Contents