Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

f)ÖG Á TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL

Hasonlóképen járt el a püspök a Blazsovics-ïéle tartozással, melyből a város időközben 994 frtot kifizetett; a püspök kimutatni törekedett, hogy az adósság csak 33 frt volt. Ennek ellenében a város kimutatta, hogy a kövezet, vízvezeték s tanitó-kántorok fizetése többet tesz ki, mint a ionálló adósság s hogyha ehhez a püspök hozzájárult volna, holott utóbbira már a „nova donatio“ előtti intézkedések utalnak, a város nem jött volna pénzzavarba. A városnak e részbeni tüzetesebb felelete huszonnégy íves apró betűkkel irt okmány, mely nem ment a püspök elleni keserű kifakadásoktól se, melyekre a püspök is elkeseredetten kijelentette, hogy a tisztesség oly durva megsértését hallgatag elfogadni nem lehet (propter injuriosam honoris pari cum vita passu ambulantis laesionem silentio preteriri non possunt). A püspök többszörös védelme a biztosok előtt oly szegénynek bizonyult s oly annyira kitűnt a püspöki jövedelmek elvonása által a város fokozatos sülyedése s a püspök saját személyének védelme oly előtérbe tolta önző politikájának kérdését, hogy azt mellékes kérdések vitatásával elfeledtetni többé nem lehetett, miért a bizottság kimondta, hogy anyagi szempontból a város fölszabadítását nemcsak lehetőnek, de helyesnek is véleményezi.

E kérdés után indult meg a tulajdonképeni per, mely a fölszabadulást a jogi oldalról vitatja meg.

A per nagy tömeget képez, melyet még rövid kivonatban se közölhetünk. Mégis kiemelünk abból néhány pontot. A püspök azt mondta, hogy az ő uralma a város fölött szigorúan vett s szoros értelmű tulajdon (jus strictum) s neki joga sincs, az egyházi vagyont a fejedelem s római pápa beleegyezése nélkül elidegeníteni. Elismeri a püspök, hogy a városnak voltak hajdan kiváltságai s ezek mellett virágzásra jutott, de nem áll, hogy a város előmenetelét a püspöki kormányzat akadályozná, mert jurisdictiojának szűk határai vannak. Hátramaradásának oka a sok per, melybe magát keverte s mert nagyobb terheket vállalt el, mint milyeneket megbírt. Ferde viszonyok támadnának, ha a város maga-magának lenne urasága, a püspöki uralom mellett, melyet ennek a „nova donatio“ biztosított; mi nem is lehet a fejedelem akarata, ki a jogokat se növelni, se kisebbíteni nem akarja. Mindaz, mire a városnak szüksége van, vagy meg van, vagy elibertatió nélkül is megszerezhető. Végül a város nem is bír eleget tenni kötelezettségének, mert terményei önmagának sem elegendők s a mire vágyik, azt nem is ismeri ; a miből jövedelme volna, mint a selyem-tenyésztés, azt elhanyagolja, az iskolák kibővítéséhez pedig a fölszabadulás miben se járul. A részletekbe azonban nem bocsátkozik, mert hisz Mohács és Siklós is úgy védekeznek.

Ez ellen a város a „nova donatio“ alapján nem ismerte el a „ins strictum“-ot, mert a felek közötti jogviszony az 1714. év szeptember 19-ki intimátumon alapszik. Egyházi javakat nem idegenítenek el, csak átváltoztatnak Eger város példájára a közjó érdekében. A patronátusi jog nem a püspöké, kinek tehát beleegyezése se kell, hanem az 1715. évi 60. t.-cz. és 1723. évi 71. t.-cz. alapján a királyé; azért állanak e szavak a donatióban