Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL 548 jelölni. Az alispán továbbá csak teljesen független egyén lehet és nem valamely uraság alattvalója. Érdekes pontja e határozatnak a 14. pont is, mely Pécs városát minden megyei fuvarozástól fölmenti és szabad városnak nyilvánítja. A határozatok végén a jelenlévő Nesselrode mindazoknak, kik a fölsőbbség ellen működtek, újra ellenmondott, míg Bana János a maga és a többiek nevében ünnepélyesen alázatos bocsánatot kért a püspöktől, fölkérvén a kir. biztost, hogy részükre annak bocsánatát kieszközölje. Ugyanez ülésen kiutalványoztatott a főispán három évi fizetése, mit hogy előbb nem vett-e föl, vagy nem adtak-e meg, az okiratokból ki nem derül. Nem nyer igazolást az se, vájjon Nesselrode terjesztette-e a hirt, hogy ő Madarászt megöletni akarná, mely ellen egy későbbi közgyűlésen tiltakozott, vagy az más forrásból fakadt? Annyi bizonyos, hogy Madarász már 1717-ben Somogyvármegye alispánja volt s a közvagyon hűtelen kezelése miatt halálra ítélték s ki is végezték. A vármegyék működése ez időben nagyon sívár. Végig nézve a köteteken azt látjuk, hogy a y ár megy ék nem voltak mások, mint az ország ha- da,inak tartói. A leiratok, a gyűlési tanács mind a körül forognak, hogy a katonaság miként láttassék el, miként fizettessék és szolgáltassák. A resolutiók egész seregével találkozunk. De ez nem elég, maguk a hadcsapatok vezérei is levelezésben állottak a vármegyékkel (németül), reá parancsoltak, új és új követelésekkel léptek föl pénz, élelem, lakás s a tisztség részére, mely Pécsett tartózkodott, minden kényelem beszerzése iránt, úgy, hogy a vármegye nem győzött eleget tenni a sok kívánalomnak. Nyakukon volt még e kívül az átvonuló had, melynek útját előre meg kellett határozni s az út irányában a szükségleteket beszerezni. Miért is, nehogy mindig ugyana vonal szenvedjen, azt a legkülönbözőbb módon vezették. 1717-ben öt ilyen különféle útirányt jegyeztek föl. Hozzájárult ehhez, hogy nemcsak Eszék és Szigetvár megerősítése kívánt tetemes munka- és pénzáldozatot, de az embereket még távolabbi munkákra is szorították, úgy, hogy a török kiűzetése előtti időhöz képest, ha a népesség emelkedni látszik is, de a helyzet nagyon keveset javult. 1717-ben Bana János, a Pálffy-család prefektusa volt az országgyűlési követ. Az ennek adott utasítás legjobban festi a vármegye állapotát, Elmondja, hogy a katonaság átvonulása miként terheli a népet és a vármegyét. Ezért volt kénytelen a vármegye Csibogátnál (a hajdani Csabagát) hidat és töltést építeni, mely 3000 frt rendkívüli kiadást okozott, a Duna- part javítására 1800 Irtot, a vilovai (Bodrogvármegye felé) hidhoz szintén katonai czélra 1500 frtot költött, Pétervárról hajó fölvontatása 4000 írtját vette igénybe, holott a napszám csak negyven dénár. Belgrádra 163 munkást küldöttek. Ily megterhelés mellett ki-ki igyekszik a vármegyéből szabadulni. Mondja tovább az utasítás, hogy a conscriptio igazolásaként a vármegyét egy év alatt 1500 család hagyta el, mihez a marhavész is hozzájárult, mert azok legnagyobb része tönkre ment. Főképen a Péter- várra menők marhái mind elvesztek. Nem csoda tehát a panasz, hogy a vármegye 3000 írttal csinált kiadási többletet és nincs honnan födöznie.
