Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSÁGHARCZIG. r»2â izgatottságának. Találkoztak egyesek, mint ilyenkor lenni szokott, kik a mozgalom élére állottak. Különösen a Duna-melléke volt tele forradalmi elemekkel, hol a népet Lanesukról egy Ignácz nevű egyén, valamint Döbröközi Simon vezették. A battinai lelkész szolgált itt központ gyanánt, hová a vármegye lakóitól elhajtott marhákat, elrablóit bort és egyebeket szállították. Különösen megemlékezik a jegyzőkönyv arról, hogy a szebényi plébánoson mily kegyetlenséget követtek el, mi miatt a vármegye 1703. év november 27-én tartott ülésén elhatározta, hogy Hűin gróf szigetvári parancsnokhoz fordul s a fölsőbbségnek is jelentést tesz, mindenhol segélyt kérvén a féktelenség megzabolására. Deczember 15-ére már megérkezett a leirat, de a mozgalom egyre nőtt. A Herczeg-Szőllősről származó Kulá- sovics Simon volt a ráczok tisztje s különösen a mecskei ráczok tűntek ki e téren fosztogatásaik és gyilkosságaik által, miért a főbbek elfogatá- sát és megbüntetését a vármegye elrendelte. .E mozgalom Baranyában a Rákóczy-féje fölkelés hatásakép jelentkezik ugyan, de miután politikai czéltól eltekint s csak haszonlesés mutatkozik: épen ebben rejlik Baranya álláspontja e fölkelésekben. Maga a vármegye nem szított a fölkeléshez, ellenben Siklós és vidékének magyarsága erősen ragaszkodott hozzá ; a fölkelés emberei ezt iparkodtak megtartani és iparkodtak a rácz elemet, mely a vármegye délkeleti részét lakta, habár sikertelenül, magukhoz hódítani. Ez ellentét adja a történtek kulcsát. Károlyi fölszólítására a dunántúli megyék nagy része a fölkeléshez csatlakozott. Pécs maga ugyan, mely három különféle nyelvű lakossággal bírt s ezek között legtöbb volt a német, épen nem látszott meghódolni. A hódoltatás eszközlésére a Rákóczy-csapatok egyes vezetői 1704. év január havában elszéledtek különböző vidékekre. Baranyának Sándor .László és Zaim György jutott. Mindkettő kálvinista, mert Baranyában csak ezekre lehetett a fölkelésnek támaszkodnia. Sándor László azután meg- hódoltatta Veszprémet, Székesfehérvárat, majd Simontornyát. Irinnen Siklósra mentek ennek és vidékének meghódoltatására, Pécset azonban, mely meghódolni nem akart, kikerülték. Siklós vidékén időzvén a két vezér, miután Deák Ferencz és Ilosvay Imre Földvárnál megverték Kreutz tábornokot és Monaszterly ráczait, bátorságot, vettek maguknak, hogy Pécs alá szálljanak és annak ráczait megsarczolják. Pécsre érkezésükkor először a pécsi jezsuiták pusztáját érték, mely az országút mellett feküdt. Tudjuk, hogy a fölkelők nem igen rokonszenveztek a jezsuitákkal. A nagyszombati békealku egyik pontja is az volt, hogy a jezsuiták űzessenek ki az országból. Talán Pécs magatartását is a jezsuiták befolyásának tulajdonították a kuruezok, kik e pusztát egészen kirabolták, elvivén onnan igen sok szénát, de segítettek a rabláshoz a kuruczokkal jövő parasztok is, kiknek a kevésbé értékes részek, mint vas, ablakrészek stb. több hasznára szolgálhattak. Pécsett a város megsarczolása volt czéljuk, melyre nézve Sándor László 1704. év február 1-én írást küldött a városba, tíz pontban követelőt
