Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG. 4H7 liegy lábát kell tekintenünk, mely ott sarkot képez s egyik oldalával Villány felé vonul partjaival az ártér oldalán, másik pedig nyugatra Tapolcza felé, hol az erősen megpartosodik. Ez az a domb, melyről az egykorú irók többször megemlékeznek s mely a fölvonuló sereg jobb és bal szárnya közt emelkedett. E magaslat keleti része, mely a domb keletdéli sarkán lévő Peleske nevű egykori község szántóföldjét képezte, szabad térség volt, de már a Nagy-Harsány előtti vidéken oly sűrű erdő födte, hogy a had kénytelen volt magának azon át fejszékkel utat vágni, úgy, hogy a csapatok egy része inkább ama teret választotta magának utul, mely a Tapolczától Harsány-pusztáig húzódó partok alatt jobbnak kínálkozott. Látszik, hogy a had Mohácsra vonulása Harsány vidékén máshol történt, mint visszajövetele, különben az úttörés nehézségeivel nem kellett vojlna vesződniök. í gy írják, hogy a had azért törekedett e sűrűségen áthaladni, miután ott sok és jó vizforrás volt, míg máshol a tó poshadt vizéből kellett szórajukat enyhíteni. E bő vizforrásokat csakis Tapolcza vidékén kereshetjük, hol azok ma is vannak. E fölvonulás közben támadta meg Csausz basa augusztus 11. délutánján a fölvonuló keresztény had végső részét, mikor a többiek se vehették jól észre, se hamarjában segítségükre nem lehettek. A támadás nem nagy haderővel történt, de elég hevesen, úgy, hogy az ott lévő bajor hadaknak nem volt elegendő idejük, az akkori időben mindenkor győztes phálánxot megalkotni s így szétzavartattak, mire Csausz az elvonuló hadseregre vetette magát, de ez megfordult, csatarendjét ösz- szeállította s Csauszt hátrálni kényszerítve, visszanyomta az erdőbe. Ez utóbbi hadat Comercy herczeg vezette, ki azután másnap erősen megsebesült. Ez első ütközet helyét a mai Neuhof-puszta vidékére lehet tennünk. A hadsereg akkor jobb oldalával már a Tapolcza vizeinél állott, balszárnyával pedig a kis-harsányi pusztától keletre elterülő lejtőn helyezkedett cl. Másnapra, augusztus 12-ére, a török had egészen szervezte magát s a keresztény hadakkal szemben helyezte el ágyúit Beremend vidékén. Egykorú irók az újabbak véleménye szerént e helyről úgy emlékeznek meg, hogy a török had csatavonalán egy domb állott, mely alatt a beremendi magaslat volna értendő. Ez egyszerűen tévedés ; az eredetiekben szereplő „tumulus“ szó alatt nem lehet halmot érteni, hanem sánczokat, mely mögé az ellenhad összetömörült; a beremendi dombon fölállított ágyuknak vajmi kevés hasznát vehette volna a török had, mert oly nagy lőtávollal nem bírtak. A keresztény had már kora hajnalban útnak akart indulni Siklós felé, mikor Károly főherczeg e vidékről ágyulövéseket hallott, miért is Piccolomini vezérlete alatt néhány lovas-ezredet visszaküldött az esetlegesen megtámadottak segélyezésére, mert akkor a terepviszonyok miatt a sereg jobb és bal szárnya egészen elkülönítve állott. Minthogy a Siklós
