Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG. 413

A hadsereg Szulejmán terve szerént — mondja Istvánffy — Pécsre s utána Szigetvárra volt menendő, de miután Szigetvár Török Bálint neje és gyermekei kezén volt, ki rabul ejtetvén, Byzanczban érte el szomorú sorsa, ezeknek megkegyelmezett, de eltökélte magában, hogy a Ferdinánd- hoz pártolt Pécset elpusztítja.

Istvánffy e helyen Pécsnek leírását adja, melyet, minthogy 1534 körül Kisasszonyfán született, mint kis gyermek láthatott.

„Pécset, a Duna és Drávától egyforma távolságban fekvő várost sem a természet, sem a mesterség nem védelmezik ; mögötte a Mececus (Mecsek) egy igen magas hegy emelkedik, melyről ágyukkal igen könnyű lövöldözni; falai s tornyai még a régi mód szerént épültek, de több helyen félig lerombolva állottak. Fekvésének kellemetességénél fogva, valamint azért is, mert a hegyekben lévő források s örökkön lefutó patakok csövekkel és kifolyással ellátva a városba vezetvék s azt üdvös vizekkel megtermékenyítik s az élelmiszerek nagy bőségénél fogva is : Pannonia első városai közé számítandó. E mellett a legkitűnőbb borból is bőséges jövedelmet merít, melyet messze vidékre, Szeged és Debreczen szélesen kiterjedő síkjai felé visznek. Földjei a kis és nagy barmok minden nemeit nevelik, a Duna és Drávánál elterülő makk-termő erdők nagyszámú disznót szolgáltatnak s a halak ára oly kicsiny, hogy obulusért kilencz kosárral lehet venni.“ (XV. 261.)

Népünk a török uralom alatt.