Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
ŐSKOR, 27 ágnak fontosabb formája a veremkészítés és tőrvetés volt, melyeket az orvvadász úgy kisebb, mint nagyobb vadra ma is alkalmaz s melyeket aránylag kevésbé hatékony fegyverei birtokában, legrégibb lakosságunk széliében kellett, hogy űzzön. Halászatának nemcsak eredményeit ismerjük a konyliahulladékokbán reánk maradt halszálkákban, de javarészt eszközeit is. Nincs módunkban ugyan — különösen megyénk területén — szorosan kiválogatni ama halászeszközöket, melyeket már a neolithlakósság használt, de mind az, a mit a kor művelődéséről eddig elmondottunk, följogosít bennünket annak föltételezésére, hogy ez egészen ősi foglalkozási ág amaz összes formáit, melyek az őskor többi periódusaiban is taindmányozhatók, már e korban kifejletteknek tekintsük. Itt mindenekelőtt megjegyezzük, hogy a mint ma lövik a halat puskával, ép úgy az őskori ember halászatában is volt szerepe a nyílnak, sőt épen erre a halászati módra kell visszavezetnünk a liarpúnát, vagy fogas szigonyt, mely csontból készített formájában az őskori halász vetőszerszáma volt. E mellett azonban már korán kifejlettek a horgok, melyek a neolith epochában szintén csontból készültek s több változatuk van, u. m. a szigony-horog, egyenes horog s végül a görbe. Ezek mellett egész sorozatát találjuk az őskori agyagtárgyaknak, melyeknek úgy a horgászatban, mint a hálóval való halászatban nagy szerepük volt.J) 9-ik számú rajzunkon mutatunk be egy sorozatot megyei őstelepeinkről származó agyaghalászeszközökből, melyek javarészt ma is divatban vannak. Az e rajzon látható hálóköveket ma gyalomnak hívják és a háló vízbe siilyesz- tésére használják. Hasonló czélra szolgál a gyöngyök egy része is, bár más részük (különösen a díszített) orsógombul szerepelt, valamint az átfúrt agyagkorong is. E fajta szerszámokat, mai népies halászatunk után ítélve, nemcsak hálósülyesztőkül használták, hanem a fenékhorgok fölszerelésénél is, a mikor t. i. több egymás mellé fűzött horgot sülyesz- tettek a fenékre. E halászati módnál a part felőli részen egy nehezék tartja a zsineg végét s ezt pallókőnek hívják ma. Minden tizedik horog után egy kisebb nehezéket, mai nevén böncső-1, a zsineg másik végére pedig ismét egy nagyobbat akasztanak, melyet most végkőnek hívnak. A rajzunkon bemutatott szerszámok közül palló- és végköveknek tekinthetjük a csonka, gúla idomú, fölül átfúrt nehezékeket, melyeket régebben tüzikutyáknak neveztek és tűzhelyen használt edénytartó-talpaknak néztek, bár a mindegyikben látható fúrás ellentmond e féle rendeltetésüknek. E fajta nehezékeken gyakran látunk bizonyos jegyszerü díszítményeket, mint a milyen az egyik példányon látható dűlt kereszt is. Ez a szokás mai népies halászatunkban is meg van s minden halász nehezékei más- más jegyet viselnek, gyakran a tulajdonos monogrammját. E példányok egy részében, úgy látszik, az őskor böncsőit kell látnunk. b Hermann Ottó : Ősi nyomok a magyar népies halászatban. Archaeologiai Értesítő V. k. 15:J—1G7.
