Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

A HORVÁTHY-LÁZADÁSIG.

301

mikor az ott lévő falvakról az okiratok megemlékeznek : szabályozást nem nyert volna. Hasonlókép áll ez a Dráván túl lévő vidékekkel is.

A Bresosiőa és Vuesica patakoknak, melyek az egykori Baranya vármegye területeit érintik, szabályozva kellett lenniök már a XIV. században, mert különben el se volna képzelhető, hogy mikor fért volna el e vidéken annyi falú, mennyit ott följegyezve találunk. Aszuágy neve, melyről e vidék főesperessége nevét nyerte, mint azt dr. Csánky igen találóan megjegyzi, jellemző neve is e vidéknek, mely nemcsak egy mélyen fekvő vidéket jelez az „ágy“ szóval; de egyúttal azt is, hogy az ki-kiszárítva kiaszott s innen a neve Aszuágy.

E szabályozások nagy részét a földesurak saját erejükkel végeztették, miért is hidjai kon vámot és az átkeléseknél révdíjat szedtek, melyekről nem egy helyen találunk följegyzést, különösen mikor a megkönnyíteti átkelés a viz bármely táján lehetővé válván, egyesek a vámhely kikerülésével irányították útjokat. Innen támad a szokás, hogy az állandó vám- és révjogot a tulajdonosok elejtvén, csak sokadalom, vagy búcsú napján szedtek vám- és révpénzt s utóbb e jogokat ily alakban szabadalmazták is.

A sok apró birtokrészlet szülte azt, hogy igen sok út volt a megyében, melyek közül a rendes közlekedési útakat rendszerént nagyútaknak (via magna) nevezték. Ez útak állandóan meg is maradtak, sőt máig is megvannak s a dombok között az útak idő folytán elkopván, e helyeken „horrhók“ képződtek. Számtalan ily „horrhók“-at találhatunk a megyében, melyeknek korát 4—500 évre lehet megállapítani.