Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
150 NÉPVÁNDORLÁS KORA. galom tolt előbb a régi szittya földre, a Don és Deneper közé, majd Daciába, holBurvista hatalmának legerősebb támaszai s végül ennek halála után a Duna-Tisza közti síkra. Itt van tehát közelünkben s egyúttal egymás szomszédságában a két különböző központ előzetes hulláma s hatását érezteti is. Egymással szövetségben s egymást kölcsönösen áthatva és átalakítva döngetik a provincia határait és nem minden siker nélkül. Első nevezetesebb sikerét a Marcus Aurelius alatt folyt germán- sarmata háborúban éri el, melyben a marcomannok, quadok, nariskok, hernumdurok és a sarmata-jazygok vesznek részt. E háború leveretésükkcl végződik ugyan, de a Dunán-túl mégis megnyílik számukra. Említettük, hogy a császár roppant tömegekben telepíti le őket a provinciákban, melynek lakosságát nemcsak a háború pusztításai, lienem a 17 évig dühöngő pestis is erősen megapasztotta. Ez időtől fogva a germán sarmata elem betelepedése soha nem szünetel; megyénket közelebbről érintő példáját láttuk a karpok betelepítésében is. Csendes népvándorlás ez maga is, mely lassan, de biztosan emeli túlsúlyra a birodalomban az úgynevezett barbár elemet. 106. Ez átatakulási processusban a harmadik század végén és a negyedik elején már oly jelenségeket észleltünk, melyeket a római-barbár vegyüléknek a közép tenger klasszikus műveltsége fölött nyert győzelemül tekinthetünk. — Nevezetesen a Duna vidék Róma ellenében és a többi tartományok fölött is domináló állást foglalt el, a mi nem pusztán fölötte kedvező fekvésének kifolyása volt. Észak, dél, kelet és nyugat között hadászati tekintetben félreismerlietlen előnyben volt nemcsak központi fekvése, hanem az újoncz-anyag bősége tekintetében is. Septimius Severus volt, ki e fontos jelentőségüket fölismerte s az ő uralkodása nevezetes fordulópont a ger- mán-sarmata elem fölénye tekintetében. Épen e hadak által jutván trónra, a többi római had és a praetorianusok elnyomása után a túlsúlyt ezeknek biztosítá. E betelepedett elem azonban mégis, legalább a külső formaságok tekintetében, rómaivá vált, bár kétségtelen, hogy ennek a fogalomnak tartalmát jelentékenyen módosította. Föntebb általánosságban jeleztük ama változást, melyet c betelepedések a harczmodor tekintetében előidéztek s itt csak tüzetesebben óhajtunk egy-két föltünőbb jelenségre utalni. A lóról nyíla- zás, par excellence turáni taktika s csak a sarmata elem értett hozzá. A vágtató lovon visszafordulva nyílazni oly ügyesség, melyet a nyugatiak soha elsajátítani nem tudtak. Septimius Severus után pedig lépten-nyoinon olvashatunk az equites sagittnrii-röl (nyílazó lovasok csapatairól) a római hadseregben. A sarmata paizszsal nem védte magát, hanem vászonból készült bő ruhájukra átlyukasztott, bronz pikkelyeket, vagy vas-lemezeket, vagy pedig simított szaru-lemezeket varrtak. Az e fajta pánczél, ebben a
