Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya közgazdasága
612 KÖZGAZDASÁG. működésben volt egy 5800 négyszög öl elhagyott, kopár, gödrös területen, melyen eleinte egyszerű téglavető s egy kezdetleges berendezésű fazekas-műhely állott fönt. A gyárba fektetendő tőkét az alapító 10.000 frt (Conv.-Münze) jelölte meg. Zsolnay Vilmos 1868-ban vette át a gyárat s az építési kedv akkori föllendülése következtében eleinte fősúlyt a téglagyártásra fektetett; emellett a terakotta és házi-edények készítését fejlesztette. A díszedények gyártásának fölkarolására az ösztönt Zsolnaynak két leánya adta meg, kik atyjuk meglepetésére a régi magyar népies díszítésekből és hímzésekből s a virágvilágból vett szines rajzokat készítettek, melyek az edények díszítésére kiválóan alkalmasaknak bizonyultak s azonnal alkalmaztattak is. Zsolnay maga pedig az edények alapanyagát finomította s minthogy az akkor még szerény viszonyok közt lévő gyárnak külön mintázója nem volt, az edények alakjának tervezését is sajátkezüleg végezte. Az 1873-ik évi bécsi világkiállítás alkalmával a Zsolnay-íéle díszedények már nagy kitüntetésben részesültek s ekkor nyerték az első számottevő elismerést, a mikor őfölsége Zsolnayt a Ferencz József-rend lovagkeresztjével is kitüntette. A kőgyurma-edények gyártása is — írja az „Anyagi Érdekeink“ 1873-ik évi, a bécsi világkiállítást méltató ezik- kében — egy kitűnő kiállító által van képviselve. Zsolnay Vilmos Pécsről fölötte változatos, a mellett haladásra törekvő, ízlésről és magas fokú gyártási tökélyről tanúskodó edény-gyűjteményt állított ki. A gyártási tökély elérésére pedig a Zsolnay-gykv berendezése akkor csupán egy Schlepp-, 3 máz-malomból, sajtó-, keverő- és szűrő-gépből, törő-, zúzó- és vegyítő-gépből állott, melyeket egy 12 lóerejü gőzgép hajtott és egy égető- kemenczéből. E szerény berendezés mellett készített s a bécsi kiállításon is bemutatott Zsolnay-féle díszedények hírnevét az alapította meg, hogy Zsolnay finomabb edényeit folytonos kísérletezés és kutatás után oly összetételű alapanyagból és mázból állította elő porczellántűz-hőfokban, melynek sajátos elefántcsontszine s majdnem porczellán-keménysége van s ez által ritka tökélyre emeltetett a gyárban az 1700—1800 C. fokú tűzben való zománczozás. A kontinens legtöbb keramikai gyárai igyekeztek hasonló színű edényeket gyártani, melyek a világ-kereskedelemben Zsolnay- féle ivoir-porczellán név alatt ismeretesek, de az igazi lágy, áttetsző ivoir- szint egy gyár se bírta mai napig előállítani ; az utánzatok mind csak Muffel-tűzben sikerültek valahogyan. Zsolnayra csak buzdítólag hatott az elért siker s kiterjedtebb körben folytatta az eddigi alapon lankadatlan tevékenységét s nagy lelkesedéssel karolta föl a majolika előállítását építészeti díszítményeken, melyek első ízben Budán, a királyi vár alatt lévő bazárnál alkalmaztattak. Az ivoir-díszedények, melyek az 1878-iki párizsi világkiállításon lettek bemutatva s melyeken az alapra már keleti perzsa és indiai stylusban tartott díszítéseket alkalmazott, óriási föltünést keltettek ; szakértők egész cikksorozatokban foglalkoztak és vitatkoztak a Zsolnay-íéle díszedények technikája fölölt, melynek eredménye az lett, hogy mivel sem a fayencehoz,
