Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya közgazdasága

KÖZGAZDASÁG.

565

viz fölszinét elborító halat lehet látni, melyeket aztán a szél a part felé hajt, hol egyrészüket az ottlakók hurezolják el, másrészük a legelésző sertések és madaraknak szolgál eledelül, a többi pedig elromlik.

A víznek leapadása nyáron a halászatot szintén gyakran és érzékenyen károsítja. Nyáron a halak ösztönszerüleg követik a viz folyását ; ha lassan apad, a lapos tóból a mélyebbre húzódnak és ha még mindig apad a viz, úgy a halak nagy része az ártérből a folyókba menekül.

Ilyen jelenségek bekövetkezte előtt hajdan a természetes levezetőárkokat elzárták és megindult a halászat, mely alkalommal töméntelen

Halász-ház a tavon.

sok halat, többnyire pontyot és harcsát — ezek között 2—3 bécsi mázsa súlyuakat is — fogtak.

Elzárás alkalmával néha oly sűrű volt a halak tolongása, hogy evezőkkel ütöttek közéjük, sőt néha fejszékkel is, mivel megfogni őket nem lehetett. Vissza akarták őket szorítani a nagy tóba, a mi 3—4 nap alatt többnyire sikerült is. A csatornákat aztán elzárva tartották mindaddig, míg a viz apadt; egy kiválogatott, halászokból álló társaság őrködött ott, mely bő fogásokhoz jutott, még ha a halak tömeges tódulása meg is szűnt.

Az elzárás melletti halászatot többnyire éjjel űzték, mert a halak, habár kisebb csapatokban, még mindig megkísérelték, hogy a nyilt folyóba jussanak.