Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. 401 Iájának büszkesége volt, kinek költeményei zsengéit szentelte és nővérének, Barbarának lakodalmára szép nászdalt irt ; továbbá Jacobus Antonius Marcellussal, a velenczei kitűnő államférfiuval és hadvezérrel, kinek birtokára, Mortagnanra is kiment. Legnagyobb terjedelmű eposzát, mely mind műszerkezet, mind nyelv tekintetében megközelíti az antik eszményt, panegirikus formában, e férfiú dicsőitésére szentelte. Ez eposz, Panegyricus ad Jacobum Antonium Marcellum Venatum, áll egy elegiai versméretben írott praefatioból (2871 vers), antik modorban van írva. Minerva lelkesíti a költőt, hogy mellőzve a régi kor untig ismételt tárgyait, kora történetéhez forduljon. Fölhívja figyelmét Marcellusra, a ki méltó őséhez, a nagy Claudius Marcellushoz, Minerva ékesen szóló ajkain megered 'a szó és az ő elbeszélésének keretébe van foglalva Velenczének Philippo Maria Viscont milánói fejedelemmel a XV. század negyvenes éveiben folytatott küzdelme, mely válságos részletekkel, megragadó mozzanatokkal bővelkedik, így Cremona ostroma, Brescia megmentése, a tiroli havasokon át a Garda-tóra szállított hajók váratlan támadása, a Pó szigetén körülzárt ellenség ellen a folyón való merész átkelés, a hősnek rágalom alapján visszahívása, majd jellemének teljes diadala, diktátori hatalma művészi egységbe olvadnak össze, hogy Mar- cellust Velencze nagyságának eszményi képviselőjéül tüntessék föl. Szerepel Velencze védszentje, szent Márk is, ki oroszlán alakjában szólal meg, hogy a sértett hőst Arisztides, Kimon, Themisztokles, Camillus példáival buzdítsa, hogy áldozza föl haragját a hazának. Marcellus enged a szellemi szózatnak, csatatérre siet. Diadalt arat, békét szerez hazájának. De ekkor se fogy ki Janus Pannonius a tárgyból. Most Cliót hívja segítségül, ki elmondja Velencze keletkezését, emelkedését. Még Claudius Marcellusnak jósolták meg a Palici tó nemtői a hunok vándorlását, a lagúnák városának alapítását, a Marcellus-család kiköltözését és a patríciusok közé való fölvételét. A két Marcellusnak (a római és velenczei) közti fönséges párhuzammal végződik a nagyszabású mű. Ha ez éposz duzzadó, méltóságos folyamát szemléljük, fájlalnunk kell két dolgot: először, hogy nem maradt ránk a magyar történetből merített Annalese, melyet Sambucus még látott, mint Janus Pannonius- nak 1569-iki bécsi kiadásához készült előszavában Írja ; másodszor, hogy nem váltotta be a költő azt az Ígéretét, melyet a Quarinóhoz intézett panegirikuszában a következő sorokban fejezett ki: „Eljön a férfiasabb 26 Janus.
