Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
292 Baranya népei, Ma már igen ügyesen egybeállított s hozzáértők által megirt búcsúztatókat tartalmazó könyvek kaphatók s a megszorult rektor se kénytelen annyi és ily fura rímeket faragni. Az „igyöm“ szóról kell még megemlékeznünk. A duna-vidéki magyarok közt hallható s máshol az országban talán sehol ez a szó : „igyöm.“ Mondják „igyon“ és „igyen“-nek is. E szócskát oly sűrűén alkalmazzák némely helyen és különösen az asszonyok, hogy szinte föltűnő. Kétségtelen és bizonyos, hogy az „igyöm“ ugyanaz a beszédben, a mi az Írásban az idéző jel. Az „igyöm“-öt soha sem alkalmazzák máskor, mint a mikor a hallott dolgokat, illetve mintegy másnak szavait, mondását idézik. Az „igyöm“ szó nem más, mint az „imigyen“ — „így ni“ szavak különös és szokatlan alakja. Van még a duna-vidéki magyarságnak két érdekes szava : a „szej- men“ és a „csépke“ ; előbbi a német „schlampet“ szónak felel meg, utóbbi pedig egyenlő a „pajkos“ szó jelentőségével. j&í Sokaczok. A törökök bejövetele előtt, egy pár szerbet kivéve, a lakosság magyar volt; de a 16-ik században a törökök, különösen Solimán alatt, roppant pusztítást vittek végbe a magyarok közt. Községeiket elpusztították, a lakosságot részint leöldösték, részint rablánczra fűzve Törökországba hurczolták, és az így üresen maradt területet régi hű alattvalóikkal, a bosnyákokkal és maczedonokkal népesítették be; —a bosnyákok Pécs és Szigetvár környékén telepedtek le, a maczedonok pedig Dályok, Izsép, Márok, Darázs vidékén. E négy község népének még ma is egyenlő alkata, jelleme, viselete, életmódja, foglalkozása, házberendezése és szokása van. A mohácsi sokaczok bár testalkatra, jellemre megegyeznek a többi duna-vidéki sokaczokkal, ruhaviseletben össze se hasonlíthatók. A férfiak közt nem oly szembetűnő az eltérés, a nők öltözködése azonban teljesen más. A mohácsi sokacz nők viselete : a menyecskék főkötője csupa csil- logós, aranyozott paszomántból és eziistözött tűk sokaságából és tükrökből van összeállítva. Ingválluk a legnagyobb fáradtsággal és nem kis művészettel készült, úgynevezett„supplikált“ munka, pendely ük pedig legfinomabb, habfehér szőtt patyolat. A leányok fejdíszűl leginkább piros szalagokból készült csokrokat viselnek bobitjukon élővirágokkal, vagy muskátlival. Lábukon piros szattyánbőr csizmát hordanak, vagy mezítláb járnak. Nagyon szokásos, különösen a férjhezmenni készülő leányoknál, hogy késő ősszel is mezítláb járnak még a Dunára is, ha vizet hordanak, hogy egészséges, edzett voltukat mutogassák a házasulandó legénynép előtt. Érdekes a mohácsi sokacz-nők esküvő-ruhája is, különösen a hűvösebb
