Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
274 BARANYA NÉPEI. ez meg a bácskai magyarok öltözékére emlékeztet. Bácskai telepítvénye- sek lévén, magukkal hozták a bácskai viseletét is. Vallásra nézve a duna-melléki magyarság elenyésző csekély kivétellel mind református. A magyarság túlnyomó többsége nemcsak vallásban ; de alkatra, ruhaviseletre s szokásaira nézve is megegyez. A férfiak ruliaviselete a hagyományos kék, illetve meggyszinbe átmenő kékes posztóból készült zsinóros ruha. Ez természetesen az ünneplő. Nyáron s egyátalán hétköznapon a réting s széles pőre-gatya járja. A férfiakat a nemes egyszerűség jellemzi. Nyáron a fejükön kalapot, télen asztraehán-sapkát viselnek ; a lábukon csizmát, vagy papucsot. Nevezetes a laskói, kopácsi és daróczi atyafiak óriási karimáju kalapja, mely azonban most már csaknem teljesen kiment a divatból. Még a 70-es évek elején közönséges volt e vidéken a fél méter átmérőjű kalap, melynek magas karimája fölfogott 3—4 liter esővizet. Újabban azonban már ezek a községek is követik Csúza és Vörösmart vidékének népeit, hol a legújabb divat szerént öltözködnek. Nem ritka eset, hogy jóképű magyarjaink kemény kalapban, csinos, uras ruhában, keményített gallérral és ingelőkkel jelennek meg. A nők öre- gebbje megmaradt a régi fekete, vagy sötétkék ruha mellett; a középes korú és ifjabb menyecskék, leányok a legújabb divat szerént öltözködnek s bámulatos fényűzést fejtenek ki. Eddig a selyem és bársony járta ; most a legdivatosabb szöveteket használják s a párisi divatlapok után varratják ruháikat. Kalap, gallér és keztyü elmaradhatatlan kellék a duna-vidéki módosabb magyar nőknél. E nők egyébként a sok fényűzés mellett helyes és okos szokásokat is vettek át az újabb korból. így például a fogkefe használata általános náluk. A fürdés, a haj mérsékelt kenése, arezbőr és kezek ápolása, hozzátesszük, nem festése, meglehetősen elterjedt. Kár azonban, hogy a szűk czipők és derék-fűzők viselése is kedveltté vált. Az öltözködésben még a csecsemőknél is nagy fényűzést fejtenek ki a nők. Csipkés pólya, vánkos, czifra baba-ruha s a nagyvárosi kereskedésekben előforduló minden czifraság föllelhető itt. A kis leányok csinos rövid szoknyában ; a fiuk térdig érő nadrágban, matróz- vagy vadász-ruhákban, fénymázos topánban, vagy csizmában járnak. Elismerésre méltó, hogy e nép a gyermek-nevelésben kiváló lelkiismeretességgel és gonddal jár el. Gyermekeit tisztán tartja, helyesen, jól táplálja, védlximlő ellen beoltatja, iskoláztatja s egy kicsit kényezteti is, mert sajnos, az itteni tájszólás szerént — „egyke.“ E szónál térjünk át e nép erkölcsi, társas és vagyoni életére. A duna-vidéki magyarság, általánosságban szólva, jó erkölcsű. Becsületes, őszinte és nyílt szivü, tiszta jellemű ; családi életét a legszigorúbb formák közt éli. Hajadonok elbukása; elválás, különélés ritkán fordul elő. Általában becsületes, törekvő, szorgalmas nép. A ki őt meg nem csalja, abban feltétlenül bízik, azt tiszteli, becsüli. Tiszteli a törvényt, tiszteli elüljáróit, fölebbvalóit. Munkás, a fösvénységig takarékos, nem valami jó adakozó,
