Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 271 be mindenütt a partot s a dús növényzetű szigeteket. Tömött, bokros parti szegély védi a szem elől a folyam-menti berkes ligeteket, a mely messze-mesze elzárja a láthatárt. A tájék sajátságos egyhangúsága mellett mégis támadnak itt-ott igen érdekes és változatos képek. Fűzek, fehér, rezgő és fekete nyárfa, szilfa, meg tölgy, az előbbiek sokkal nagyobb mennyiségben, az utóbbiak pedig a legtöbb helyen csak elszórva képezik az árnyas lombozatú erdőséget. A sűrű, csaknem kizárólag fűzből álló parti szegélyből ugyan e fajú vénebb fák emelkednek ki. A síkságban sok helyen mélyen be- benyuló erdő belsejében óriási fehér és fekete nyárfák hatalmas koronái emelkednek a többi erdőség fölé s közben-közben görcsös vén tölgyek meresztik égnek száraz sudaraikat. Egyetlen pillantással láthatni itt a fa-életnek minden fokát, a sarjadzó fűzfa hajtástól kezdve a korhadó faóriásokig ; az éledő, izmosodó, kiszáradt sudaru, villámsujtóttá s félig elszenesedett, földön heverő korhadt fákat. Köztük néhol álló, vagy folyó viz csillámlik meg s föléjük borul az ég derült boltozata. A titkos homályból ki-kiszól a repdeső rigók füttye, tarka pintyek hangos verése, harkályok kopácsolása s a magasban keringő sasok, sólymok vijjogása, hollók, varjak károgása s egy-egy megrémült gém sikoltozása. A tisztások és vágások rést nyitnak a rengeteg erdőségbe s bepillantást engednek a partokon túl terjedő tájakra. A nyílt vizeken, ártereken a letört gályák, a legvastagabbtól a leggyengébb ágacskáig, melyeket viharok alkalmával a szél összevert, úszó szigeteket alkotnak. Hasonló szigetkék képződnek a letört nádból, sásból s a vizigesztenye úszó indájából, messze libegő takarót borítva a nyílt vizekre, tavakra. A kiemelkedő iszaplerakodások dorombokét s ezeken a fűz- és nyárfajok magvai alkalmas talajra találva, hatalmas sűrűséget képeznek. A törpe fűzek, össze-vissza a fiatal és vén pagonyok, a nádasok belsejében sötét foltokként válnak ki. A vén Duna partjához közelebb és távolabb fekvő falvak ki-kibuk- kanva a terebélyes és lombsátoros fák közül, festői képet nyújtanak. Maga Mohács a Dunáról tekintve elragadó látványt nyújt s Kis-Kőszeg a bara- nyavári hegyláncz Dunába szakadó meredek ormával, Leányvárának romjaival és dunai ligeteivel valóban fölséges. A baranyavári hegysor két részre osztja a mi duna-vidékünket s az alsó rész nagy kiterjedésű tavaival, füzeseivel és nádasaival érdekesebb a felsőnél. Lent Kopács alatt van a nagy kiterjedésű Hulló, mely ős vadon tájával nemcsak a természetbúvár figyelmét köti le, de a laikusra is varázserővel hat. A Hulló, a mint a nép nevezi, tulajdonképen nagy ártér, a melyet többé-kevésbé minden részében egész éven át álló, vagy csekély mértékben mozgó viz borít. A Hüllőt keleten a Duna, délen a Dráva, nyugaton nyílt, erdőtlen szárazföld s északon a nagy berkek határolják. A víztükör terjedelme rendkívül nagy; nyugatnak alig látja az ember a szélét. Belsejében részint nyílt tükrök, részint embermagasságon túl érő
