Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
24S BARANYA NÉPEI. 1. Arany violaszál ! ugorj a Dunába, támaszd meg a hálót az aranyvirággal. Fésülködjél meg, mosdózzál meg, törülközzél meg az arany kendőben. (Ennél körben forognak összefogózva, egy benn van középen, ki a végszavaknál megtörülközik a kötényébe.) 2. Új Erzsébet ! Új Erzsébet ! mit kerülöd, mit fordulod az én házam nak táját, az én házamnak táját ? Azt kerülöm, azt fordulom : szép lányodat kéretem, szép lányodat kéi’etem. Jaj nincs nékem, jaj nincs nékem szép eladó leányom, szép eladó leányom. Jaj ne tagadd, jaj ne tűrjed ! tegnap láttam Bécsben, piros almát árult, vettem is belőle, ettem is belőle, most is van a zsebembe. Az én lányom oly szép, oly kegyes, ki sem lép az ajtón arany papucs nélkül, arany gyűrű nélkül. Nem bánom én, ha szép, ha nem szép, kezembe kerítem, egyiket- másikat, szőke magasabbikat, ez lesz az ! (Itt szintén összefogózva körben forognak, egy pedig kívül jár körül. E szónál: ez lesz az ! elkap egyet, ki ekkor szintén kívül marad, s ez így megy mindaddig, míg csak egy van belül.) 3. Hidas-mester! itthon vagy-e? — Itthon vagyok, vagy jöjjetek. — Ereszsz által gyöngyhidadon ! — Nem eresztlek, mert leszakad. — Ha leszakad, megrakatom. — Mivel tudnád megrakatni? — Arany gyöngygyei és gyűrűvel. —- Hol vennéd az arany gyűrűt ? — Isten adná kezembe 1 — Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, nyitva van a városkapu, csak bújjatok rajta ! (E játéknál hárman összefogózva, mintegy két hid- ívet képeznek, a többi pedig átellenben áll föl. Fölváltva éneklik a kérdéseket és feleleteket. Ideértve : Bújj, bújj, zöld ág — az átellenesek összefogóznak, hosszú sorban átvonulnak a hid egyik ívén, a másikon pedig vissza. Mielőtt a három utolsó keresztül jutna, a hidat formálók lecsapják fölemelt kezüket, ezzel elvágják a hátulsó hármat a többitől s akkor ezek lesznek a hid, míg a többiek együttesen állnak föl, szemközt a játékot ismételni. Tánczmulatságot nem tartanak gyakran, nem elég módosak hozzá a legények. Az első táncz mindig a „verbung“, a mi a lassú magyart pótolja, — ezt csak a legények lejtik. Mikor a frissét rákezdik, odainti a legény a leányt, ez „kifordul“ a legény előtt s aztán összefogózva járják a „fordulóst“, egyvégben három-három verset; mert hát három a magyar táncz ! Kissé pihennek a czigányok, gyantáznak, hangolnak s megint elől kezdik a verburgon, úgy csapnak át a fordulósba. A „Ne hagyd magad Schlésinger“ helyett itt ilyen versikékkel biztatgatják egymást : Hopp, szotty, kapaszkodj, A nyakamba ragaszkodj ! Öregesen, kegyesen, Járd a tánezot hegyesen I Hopp szőri szotyóka, Szivarszivó szopóka.
