Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

246

BARANYA NÉPEI.

Sírva-sír a lelkem, szememben köny rezeg, Midőn hálás szívvel most már búcsút veszek Ez áldott hajléktól, a szülői háztól,

Az édes apámtól, az édes anyámtól.

Mikor az erdőben a zengő madárka Annyira megnőtt már, hogy elbírja szárnya : Kirepül fészkéből s párját föltalálván,

Űj fészket alapít zöldelő fa ágán.

A ti házatokból most én is elmegyek,

Hogy hitvesemnek hű hitvestársa legyek.

Az ő hajléka lesz ezentúl otthonom,

Búban és örömben ö vele osztozom.

De azért szerető lányotok maradok, Férjem is úgy becsül, mint saját fiatok.

*

Leány-pajtásaim ! ti nyíló virágok, Gyönyörködve tekint két szemem reátok. Szép hajadon-korom közietek telt vígan, Egy kertnek rózsái voltunk mindannyian, Engem most leszakít, keblére tűz párom, Rátok is mihamar hasonló sors várjon : Vigyenek mielőbb férjhez titeket is — Együtt örvendezzünk menyecske-fejjel is.

Erre aztán megindul a menet, de előbb a vőlegénynek „kapu-pénzt“ kell fizetnie, a miért a menyasszony előtt a kaput fölnyitják. Egyik nyo- szolyó-asszony egy tyúkot visz kezében, u. n. „puskás-tikot“, mit a leány anyjától kap rögtöni hozományul s azt üti-veri, nyaggatja, hogy belevegyítse rikácsoló hangját a zene és dal zajába. Helyreérve, a násznagy, vagy vőfély „beköszönti“ a menyasszonyt a vőlegény nevében:

Ádám apánk fejét búnak eresztette, Paradicsom-kertben örömét nem lelte.

Mi haszna volt minden virága, gyümölcse, Ha nem volt ott senki, kivel kedvét töltse. Megsajnálta az Úr, elaltatta nyomban . . . Bezzeg más élet lett a paradicsomban : Mert mire fölébredt mélységes álmából, Szép asszony nőtt addig oldala csontjából. Kedves jó szüleim ! itt is más élet lesz,

Ha az Isten megtart, a szerencse kedvez.

Én is megtaláltam oldalam bordáját, Elhoztam szívemnek nyíló virágszálát,

Hogy ide plántálva közöttünk viruljon, Mellette a lelkünk örüljön, viduljon. Elhoztam közétek szép hitves-társamat, Szeressétek úgy, mint tulajdon magamat.

Mi szentül fogadjuk : csak azon igyekszünk, Hogy ezentúl ketten még jobban szeressünk.

így végzi:

Most pedig hangászok rajta az áldóját !

Húzzátok Rákóczy hires indulóját.

Ezt nem más nevében, ünnepélyes módon,

Csak amúgy a magam szakállára mondom.

Akinek nincs kedve, félreáll a szája,

Szedje magát össze, illegjen bokája,

Szép menyelányt hoztunk, itt fogjuk őt hagyni

Egy kis áldomást csak megérdemlőnk vagy mi ! Tánczoljunk, vigadjunk, világos virradtig,

Úgy ha az nem lenne elég, hát mindaddig, Míg csak egy eleven csibe lesz az ólban,

Mig egy csöppentett csöp bor a hordóban.

Ha bánja a gazda, hogy mi itt mulatunk, Vigye el a házát, de mi itt maradunk.

Ekkor már estére hajlik az idő és foly a táncz vacsoráig, a mi úgy 9 óra körül van. A menyasszonyra, mikor nem tánczol, a vőfélyeknek kell fölügyelniök ; mert ha valaki iecsenheti lábáról a czipőjét, azt nekik kell kiváltani egy pár hatosért, a mi szintén a menyasszony pénze lesz. Az ételeket a vőfélyek hordják és köszöntik be, minden tálra más-más verset mondván. Vacsora alatt a ezigányok „tust“ húznak, mi alatt sorra jár egy rozmaringgal körülkötött pohárban a „rozmaringos bor“, melyet ki-ki kezében tart addig, míg a tus neki szól, azután fölhajtja és tovább adja, véges-végig minden vendégnek külön-külön három „verset“ fújnak, utána pedig tányéroznak. Vacsora végén, elül a nyoszolyó-asszonynyal, a menyasszony, leányok, menyecskék, hosszú menetben sorra járnak mind csókolózni ; azután pedig a vőfélyek jönnek egy tányérral a menyasszony részére a „csók-pénzt“ beszedni. Ennek végeztével kiosztja a násznagy a menyasszony által rokonai számára vett kendőket (férfiaknak zsebkendő-