Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPÉI. 235 s a patikában terem, az arezokon vajmi kevés! . . . Jó kenyeret esznek ; a pogácsa, kalács, rétes is gyakoribb vendég asztalukon. Tésztafélét egyáltalán töméntelen mennyiségben pusztítanak el, úgy, hogy egy 7—8 tagból álló családban nem ritkán 30—35 métermázsa gabonát is fölélnek egy év alatt, mely értékkel — beosztva — jobb háztartást vezethetnének. De hát az nem kerül nekik pénzbe, azt nem számítják, mert úgy terem. Hanem bezzeg a szegényebbnél, hol a kenyérrel is takarékoskodni kell, — milyen lehet azoknál az életmód ! Reggel burgonya, délben burgonya, este burgonya, hol hagymával, hol retekkel megtoldva. A zöld paprika, savanyú ugorka, nyers káposzta már különálló eledelként szerepel. A főzéshez újabban már hasonlíthatlanul jobban értenek egyes helyeken, kezdenek fölhagyni azzal a rossz szokással, hogy míg a házban a banya mozogni tud, addig az a gazdaasszony, a többi csak a mezőn dolgozik, főzéshez, sütéshoz oda se néz, nem is konyít néha a negyven éves asszony se. Képzelhető, ha ily helyen elhal az öregebb asszony és a fiatalabbra marad a házvezetés gondja : milyen ételeket kotyvaszt az össze, milyen kenyeret süt, mire úgy, ahogy kissé beletanul. Újabban már odaállítják az anyák apróbb leánykáikat is a tűzhely mellé, dicsekednek vele, hogy a serdülő hajadon már kenyeret is tud sütni. Sokan úri- házaknál sajátítják el egyik-másik étel készítésének módját és közük ebbeli tudományukat a többivel is. Lakodalmak alkalmával efféle „hires gazdaasszonyokat“ szoktak megnyerni, kik már holmi sütemények készítéséhez is értenek, úgy, hogy ott intelligens meghívottak is minden mellékgondolat nélkül, jóízűen ehetnek. Itt már talán minden háznál van takarék-tűzhely. Nincs szokásban, mint még nem egy helyen, a hol több a kéménytelen ház, hogy a tűz mellé a földre kuporodva a fölakasztott üstben főzzék meg az ételt, a földre fektetett gyúrótáblán nyújtsák ki a rétes-tésztát. Azt a régi szokást is elhagyták, hogy kis gyermekeknek a földre rakják le a tányért az étellel; ott ülnek azok szépen velük együtt az asztal körül. Foglalkozásuk csaknem kizárólag a földművelés. Ezelőtt nagy fuvarozók voltak. Pestig (még akkor nem volt Budapest), Siófokig, Székes- fehérvárig, Nagy-Kanizsáig akárhányan eljártak kereskedőknek árút szállítani, egyesek Győrig, sőt Mosonyig is. Szidják is az öregek a vasútat, hogy elvette tőlük a keresetet; noha nem sok hasznuk maradt a fuvarozásból. A fuvar miatt elhanyagolták földjeiket, azokat csak feléből, harmadából munkálták s így keveset termettek. Rászoktak a víg életre, mulatozásra, a fuvarbér nagy részét még az úton elették-elitták, a dáridót pedig a vagyon rovására itthon is folytatták. Itthon is jobbára csak pász- torkodtak, lovat, marhát őrizgettek ; kaszálni sokszor a húsz éves legény sem tudott. De most már módjával részt vesz a dologban a gyermek is. Azt tartják : ha meg tudja inni a szőllő levét, tudja is a tövét megkapálni. Mióta nincs úgy fuvar s kiment szokásból a különlegeltetés : földjeiket jobban munkálják, az istállós marhatenyésztést is okszerüleg űzik. Utánozzák a németeket ; jószáguk helyenként már ép oly szép, mint azoké.