Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

BARANYA NEREI.

'207

Násznagy uram meg is teszi ezt szívesen. Pattogó rigmusokban adja elő a vőlegény izenetét:

„Ezen tisztes házhoz, kik egybegyültetek,

Egy kis csendességet kérek titöletek.

A szent házasságról, a míg beszélgetek,

Figyelmezéstekkel csak addig legyetek.“

Azután elmond egy hosszú orácziót, hogy abból egy egész episztola kikerülne; a kiadó násznagy ez ékes szavaknak tovább már nem tud ellentállni s ünnepiesen kiadja nekik a menyasszonyt.

Következik a menyasszony elbúcsúztatása. Ezt is a násznagy végzi, a menyasszony amúgy sem tudna szóhoz jutni a nagy megilletődéstől : „Most a hegedűnek álljon meg a zengése,

A sarkantyúnak is szűnjék meg a pengése,

Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése ;

Legyünk csendességben, míg lészen végzése.

Elsőben is hozzád nyújtom én szavamat Kedves édes atyám, én búcsuzásomat ;

Mert te Isten után viselted gondomat.

Sajnálom is tőled mostan válásomat“ .. .

Majd meg az édes anyjától :

„Kedves, édes anyám, már itt hagylak téged :

Búcsúzó szavammal azt kívánom néked :

Áldja meg az Isten sok jó szívességed,

A menny örömében legyen dicső széked.“

Azután sorba elbúcsuztatják a házbeliektől. Testvérétől, öreg szülőktől. Fölhangzik egyenként valamennyinek a zokogása, a mint a sor rákerül; kivált az édes anyjáé:

— Kegyös, édös, szerelmes szép gyerököm ! Elvisznek tűlem, örökre elvisznek !

Bizony keserves is az édes anyai szívnek elszakadni attól, a ki eddig öröme, gondja, szeme-fénye volt. Még Dombi uram is, az örömapa — pedig hát az csak erős természetű ember — a homlokát simogatja ; egy szikra hijján, hogy ő neki is a könye ki nem csordúl.

Megtörténik az elbúcsúztatás. Az apa, az anya, testvér-öcscsei, meg a leánykori pajtásai sorra csókolják a menyasszonyt. Akkor aztán ;

Kocsira ládám,

Kocsira párnám ;

Magam is melléje :

Jaj, édes anyám,

Szerelmes dajkám Elvisznek engem.

Már türelmetlenkedik a násznép. Még a lovak is a kocsi előtt prüszkölve rázzák a csengőt. Fülük mellé tarka virágos kendő van kötve. Azok viszik a menyasszony retye-rutyáját.

Már föl is rakták a kocsira a tulipános ládáját ; czifra rózsás nyo- szolyáját, tarka ágyi-némiijét. Azután elindul a násznép, ki kocsin, ki gyalog. A fiatalság dalol, kurjogat, a czigány húzza húrja szakadtáig.