Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

BARANYA NÉPEI.

203

— Eltévesztette keod sógor, nem ezt keressük.

— Én másikat nem találok.

— Nem ért keed hozzá. Majd behozom én üstöllést.

A Kisfali-sógor röstelkedve foglalja el a helyet ; a Sári is helyet szorít magának.

— Ej, ej, Végi Áron ! De húzakodik, mintha félne tőlem. Pedig, hej, hamis a keed zúzája ! Ugy-e azt Ígérte tavaly kukoricza-kobzáskor, hogy engem vesz el. Aztán most máshoz akar csapni.

— Eredj innen, te kajmeszes ! Tavaly kukoricza-kobzáskor még a regimentnél voltam.

Az alatt kiment a Kisfali-sógor, vissza is tért nemsokára s kézenfogva vezet be valami nagy bundába burkolt, bekötött fejű, ágról-szakadt némbert. Az arcza is be van butyolálva, csak az orra látszik ki. Nem lehet ráismerni.

— Tudtam én, hogy csak én találom meg. Ehol van ni öcsém, — mondja a sógor.

Az a fölmaskurázott alak oda somfordái nagy sápítozással az Áron gyerekhez s elkezdi czirógatni, beczézgetni; szólítja „lelkem-galambom- nak,“ „szerelmetes gyöngyvirágoménak, úgy, hogy a fiú alig tud tőle hova lenni. A vendégek majd eldőlnek a nevetéstől.

Dombiné asszonyom már a második fogás ételt hozza be : az illatosán párolgó csibe-becsináltat. Kínálják az Áront, hogy egyék, de annak végkép elment az étvágya. Az a maskara-alak folyvást ott sipákol körülötte :

— Ugy-e éhetetlen ! Ugy-e, meg akarsz most csalni. Másfelé fordítod a szekered rúdját ? Dejszen megállj ! Ezt nem viszed el szárazon ; ha az én két gyermekemet világ csúfjára árvaságra akarod hagyni.

De már erre kitör az indulat az Áronból. Letépi a maskara fejéről a kendőt s nagy vigyorgással elővirít abból a Tapaszdi Sára ragyavert ábrázata :

— Ha csak Sárát keresnek keetek, há’szen Iá, én is az vagyok.

Az Áron azt sem tudja, hogy a szégyenkezéstől hova legyen. 0

belőle bizony ne tegyenek bolondot ! Azzal fölkel s kimegy duzzogva a konyhára. Ott megkérdi Dombiné asszonyomat, hogy hol van igazán a Sárika ?

— Keresd fiam, itt a kuruglya, itt a pemet ; talán belebújt a kályha-lyukba.

Keresheti azt ! Nem tudom, hogy megtalálja-e ? Mert a Sárika úgy elbújt a kis kamarába valahová a kis tekenyők, szapu-kosarak közé, hogy azt onnét csak gyertya-világgal lehet előcsalogatni.

De az Áronnak nem kell gyertya-világ. Rátalál az anélkül is. Együtt lépnek be a tréfálózó, nevetgélő társaságba, a hol hangos jó kedvvel fogadják őket.

— No hát öcsém, máskor ne engem küldj ki keresni, hanem eredj magad — mondja a Kisfali-sógor.