Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

200

i

BARANYA NÉPEI.

Lélek-háborgatta ! Nem nekem lesz ez jó, hanem neked!

— Ki van már fizetve?

— Azzal te ne törődj. Jó lesz-e, azt mondd meg?!

Az Áron-gyerek ránéz a Sárikára, az meg a néném-asszonyra veti a szemét s ő felel meg az Áron helyett :

— Jó lesz néném-asszony, elég jó.

— No, ha neked is jó, galambom, akkor hát csak viselje egészséggel.

Oszlóban van már a vásár. Délutánra hajlott az idő. A mesteremberek kezdik bontogatni a sátraikat. Szállingózik a vásári nép haza felé : ki kocsin, ki gyalog. A fiatalság : legény, leány vegyest, dalolva megy ki-ki a maga faluja felé. Akad köztük egynéhány, a ki párosával megy ; legény, leány összeölelkezve.

Közben egy báty’uram czammog. Valamelyik röndbéli ember ; talán épen a bresbytérium, vagy az elüljáróság tagja.

Jó az öreg a közelben, nehogy a fiatalság rakonezátlanabbja valami helytelenségre vetemedjék.

Végi Áron, meg a Dombi Sárika is ölelkezve mennek hazáig.

Másnap aztán Véginé asszonyom nem győz eleget panaszkodni a szomszéd-asszonyoknak arra a gonosz, léhűtő fiára. Csak most került haza a regementtől s már is mennyi a baj vele !

Neki adta a pénzt a kalapra, aztán elprédálta márezra, mézes-bábra ; kalapot meg nem vett. Folyvást a körül a Dombi leány körül csapja a szelet. Ő nem tudja, mi lesz vele.

A szomszéd-asszonyok nagy bölcsen kisütik, hogy :

— Talán szereti ?

— Ha szereti, hát szeresse, csak ne bolondítsa.

— Házasítsa kee meg.

— Bár házasodnék, hisz én nem bánnám, csak hogy kit vegyen el?

— Hát vegye el a Dombi Illésék Sárikáját.

— Vegye ám, csakhogy adják-e ? Nagy módhoz szokott a leány. Itt pedig sokat kell dolgoznia. Egyébként a leány elég derék. Csak az a kérdés, adják-e ?

— Majd kijárom én azt holnapra, — szól Csordásné szomszéd- asszony, a ki szakavatott már az ilyesmiben.

Meg is hozza másnap a hírét :

— Adik biz azt lelkem, két kézzel is adik. Most még a legényt kell vallatóra venni. Azt már az édes anyja veszi elő :

— Fiam, Áron, hogy vagy azzal a Dombi leánynyal ?

— Hogy volnék vele, édes anyám ? Hát sehogy sem.

— Úgy ? Hát csak bolondítod ?

— Én nem bolondítom.

— Hát csak hitegeted?

— Én nem hitegetem.

— De ha nem szereted, mégis csak hitegeted.

— Én szeretem azt a leányt ! — tör ki a szó a fiúból.