Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 155 beteg gyermekükkel. Elviszik a „fíveshez“, mert annak még több „orvosi tudványa“ van. Ez „ráolvas“ (titkos szavakat morog magában) a betegre, ad nekik különféle száraz füveket, „gőzlőt“, hogy annak főzetével gőzöljék a beteget. Ha aztán a gőzlő — épen olyan lévén a baj — megteszi hatását, nem annak, de a „fives“ hókusz-pókuszának tulajdonítják a beteg meggyógyulását. Az olyan kis gyermekeket, a kik aludni nem tudnak, szintén a fíveshez viszik, a ki az ilyen gyermeket pontban éjfélkor ölébe fogva kiviszi valamely keresztutra ; ott adja neki vissza az álmát. — Vele menni nem szabad senkinek, mert akkor „nem használ a tétel.“ Ad nekik valami mosdóviz félét s meghagyja, hogy azzal minden este mossák meg a gyermek arczát, szemeit s ha ez, a vízzel való szemmosás — a mit maguktól is megtehettek volna — sikerre vezet : megint nem ez, hanem a „fives tudványa“ — komédiája — segített. így nő aztán annak hírneve. Messze vidékről — csakis vidékről, mert a községe, vagy a szomszéd községbeliek tudomást sem vesznek róla — hordják hozzá a betegeket, sőt a ki úgy van „mögrontva“, vagy a kin „tétel van“ — pl. „mögtötték neki, hogy a feje fájjon“ — ezeket nem is kell oda vinni, csak fehérnemüjök kötőjéből és hajukból egy darabot, ezekből okoskodja ki aztán a bajt, a szerint, a mint ember, vagy asszony a beteg : „Szép asszony tálába lépett.“ „Szép ember nyomát lépte körösztül“; „Bizonyosan napfőkőtt előtt, vagy naplemönt után a fávágitón járt, ott tötte mög ezt neki az, a kirü nem is gondoli“ stb. stb. Ezeknek aztán összefőz valami „enczömbenczömöt“, a főzetet beleköti egy, ugyancsak a beteg ruhadarabjaiból való rongyba. Ezt — úgymond — tegyék a beteg ágyába, az ágy fejében a szalmazsák alá, de meg ne nézzék, mert akkor nem használ. Ezeknek is ad még ezen kívül „herbaiénak való“ száraz virágot és kenőt, s ha ezek — olyan lévén a baj — használnak, ismét „a fives tudványa“ segített. Ha a baj „hűttésből“ származik, kenyik-fenyik a beteget, mindent „mögporbának“ vele, a mit a vén asszonyok tanácsolnak nekik, s csak a mikor már sem az öntőasszony, sem a fives tudványa, sem semmi, a mit megkíséreltek, nem használ : akkor viszik — nagy rábeszélésre — a beteget az orvoshoz s ha már, mivel későn mentek, ez sem segíthet, vagy mivel az általa rendelt gyógyszer hatását egyszeri használat után mindjárt nem észlelik, annak használatát félbe hagyva — így Ítélkeznek : ,,Lá’, a doktor se tud semmit !“ Van eset rá, hogy egyik-másik elmegy plébánosához, tanítójához : „Uram, mondjon valamit, ez és ez a bajom, vagy ilyen és ilyen betegünk van.“ Ezek aztán, ha lehetséges, ha olyan a baj, háziszerekkel segítenek rajtuk. A legtöbbje orvoshoz vagy épen nem, vagy a legvégső esetben megy ; attól az 50 krt s a „patikai-szőrre“ sajnálja a költséget, de a fíves- től az 1—2 frtot nem. Ha aztán a saját hanyagságuk, helytelen eljárásuk miatt a betegen segíteni már egyáltalán, vagy szerintük : nem lehet ; tétlenül megadják magukat : „Hát mögporbátunk mindönt, nem töliessünk róla, ha möghó; Isten ellen nem lőhet tönni.“
