Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 151 magázzák, megkeedezik; de kölcsönösen így szólítják a komatársak minden közelebbről! rokonait is, — így az uj koma s komámasszony szülei, testvérei, sógorai, másod-harmadiziglen keresztül-kasul per koma s komaasszony hívják egymást, mi több, a fiatal komák, e komaság revén, egymás szüleit kölcsönösen „keresztapám“- s „keresztanyáménak szólítják. Az így megkötött komaság mindvégig, mindkét részről születendő minden gyermekre nézve fenmarad; sem mást komaságra nem kérnek, sem más komaságra nem vállalkoznak, — még a bérmáláshoz is kölcsönösen ők kísérik el egymás gyermekeit. Az új komámasszony, mikor csak szerét teheti, ünnepnapokon férjével együtt — ha t. i. férjes — fölkeresi komáékat, kérdezgeti az áldott állapotú komaasszonyt: hogyan érzi magát; mikorra várja a lebetegedést ? Az elmondja, hogy „fele-bűt szerdán“, vagy „kukoriezavetetkor“ érezte meg anyaságát; ekkor aztán fölütik a kalendáriumot s számítgatják, hogy mikor érkezik meg a gólya, s alig van eset rá, hogy elhibázzák a rovást. Az ily látogatások alkalmával komáékat mindig megvendégelik, rendszerént : pecsenyével (sült szalonna) körített pörkölt káposztával, no meg — még ha a korcsmából kell is azt hozniok — borral, pálinkával, mert hát a komát fölötte nagyon megbecsülik. Ha a reményteljes állapot idejét magában foglaló időközbe esik a husvét szent ünnepe, úgy a leendő keresztanya, az e nap reggelén megszentelt eledelekből (a „hímes“-nek nem szabad elmaradni) egy jó tányérravalót elvisz komaasszonyához, ahonnét hasonlóval bocsátják el. Végre megszületik a gyermek. A boldog apa siet komáékhoz megvinni az örömhírt ; a komaasszony azonnal elmegy az új anya üdvözlésére, mely alkalommal megállapítják a keresztelés idejét, a mi rendszerént — ha az időből kifutja — még az napon, vagy másnap reggel szokott megejtetni. A keresztanya ünnepiesen fölöltözve elmegy komáékhoz, ott a magával ajándékul vitt ruhácskákba beöltözteti az újszülöttet, mely idő alatt a boldog apa kocsiba fog s miután az új anya véleményét kikérték s így megállapodtak az újszülött nevét illetőleg — ha fiú, rendszerént a keresztapa, ha leány, a keresztanya nevét szokta kapni — a keresztanya magához veszi a kis „pogányt“ s a szülésznővel kocsira ül s a boldog apa örömmel hajt a plébániára — ha a templom helyben van, úgy a keresztanya s vele a bába, gyalog viszik a kisdedet — miután azt a pap, az előirt egyházi szertartások szerint, a neki bevallott névre megkeresztelte, mint ilyet beany akönyvelte s a keresztelésért járó díjat a keresztanya — sajátjából — megfizette, hazatérnek. Itt meg kell jegyezni, hogy általános a néphit : ha a kisded a keresztelés ideje alatt sír, vagy ha az őt keresztvízre tartó nő, keresztanya, áldott állapotban van, úgy az újszülött nem fog életben maradni ; miért is ha ez utóbbi állapot nyilvánvaló, akkor nem a keresztanya, hanem annak leánytestvére, rokona (s ezt igen szerencsés körülménynek tartják), vagy ilyen állapottól ment nőrokona, esetleg anyja, tartja az újszülöttet a keresztvíz alá.
