Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

BARANYA NÉPEI.

141

hűvös szellők sörgették orczámat. De most szép mulatság váltja fel azokat, hogy fáradt népemet megvigasztalhassam, szomorú szivüket megvigasztalhassam és nyugodalomnak hogy őket adhassam. Becsületes nemhői vagyon származásunk, Európában vagyon mi lakásunk, keletről jöttünk nyugatra és onnan valók vagyunk és ide azért jöttünk, hogy dolgunkhoz lássunk. A múlt esztendőben arról elmélkedtünk, hogy egy virágszálat vájjon hol keressünk, ezen ifjú kertjébe, akit beültessünk, de rá is segitett a mi jó Istenünk. Azért jó uraim, tegyék meg azt nekünk, e pár virágszálat fogadják el tőlünk, legyen az asztalnál nekik egy kis helyük. D. a J. Kr. !

Erre a vőlegény szülei megcsókolják menyüket, fiukat, az asztalhoz vezetik őket, egymás mellé ültetik. A vőlegény csakhamar fölkel, szorgoskodik. hordja a bort az asztalra, de a menyasszony ott marad egy darabig koszorúsán, de mikor a szüleit „be akarják hajtani“, a vőlegény keresztanyja bevezeti a kamarába s ott átöltözteti, fejkötőt tesz fejére, így várja be aztán szüleit.

Ha a menyasszonyt vidékre vitték, a násznagy bevárja, míg annak szülei a „szörző házhoz“ — mert oda szállnak, a kocsit vagy kocsikat, melyen mentek, visszaküldik, a lovak visszahajtására hozván magukkal valakit — megérkeznek, mikor ezt megtudják, — ha pedig a menyasszony helyből való, csak addig várnak, míg a menyasszony átöltözik, mire fölkerekednek s a násznagy vezetése alatt, násznépesen, muzsikaszóval elmennek, a menyasszony szüleit, rokonait „behajtani.“

A meghívottak csatlakoznak a násznéphez, mely így megsokasodva, muzsikaszó s nóta mellett vonul vissza a lakodalmas házba, a hol a menyasszony népeit bocsátják be előbb; ezeket az ajtóban reájuk váró menyasszony, illetve már „menyecske“, apján s anyján kezdve — sorra csókolja; a vőlegény „népeit“ ezúttal nem. Bemennek, sürögnek-forognak, végre nagy ügy gyei-bajjal (sokan vannak és kicsiny a szoba) asztalhoz ülnek, legfölül az uj pár, mellettük az örömszülők, keresztszülők. Mikor mind helyet foglaltak, a násznagy a szoba közepére állva, hogy nyugod- tabban várakozzanak — mi közben iszogatnak — a vacsorára, a következő tréfás dikcziót mondja:

— Érdemes uraim, egész gyülekezet, ki igen szép rendelt helyre telepedett, tessék kelméteknek csendességben lenni, mert az ételekről akarok beszélni. Mivel én vagyok ma a legelső szakács, mesterségem értem, jobban mint egy takács. A sokféle étkek nemsokára jönnek, legényeim ott künn, egyre-másra főznek. Hogy ne kelljen várni órárul órára, adtam már foglalót tizenkét öl fára, most pedig napszámost kell hozzá keresni, mert a fát, uraim, fői is kell aprítni, azért hogy idején megfőjön az étel, hogy itt nálunk senki meg ne haljon „éhei“ és hogy a tehénhús megfőjön idején, itt áll taglójával a mészáros legény s azt mondja, hogy ki-ki készítse el gyomrát, mert ő holnap délre levágja a marhát, kilencz legény pedig reszeli a tormát, ami mindnyájának tüzeli az orrát. Agárdra is küldtem paprikáért kettőt, elvittek magukkal egy nagy sütőteknőt,