Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - G. Anna
megszeretett bennünket. Ez. akárki jött le a bányába, tiszt, ez mindig dicsért, hogy úgy dolgozunk, akár a ruszkik. Akármi volt, mindig dicsért minket. Romániából való szász lánnyal dolgoztam akkor már, mert akkor már ismertem a „strecket”. Akkor már nem volt semmi problémám. Akkor már véletlen sem mert egy rossz szót mondani (a brigádos nő). Később ez a bánya már nem működött és elkerültem egy másikba. Közel volt az is a lágerhoz, de ott meg nagyon alacsonyak voltak a fejtések. Úgyhogy 40-50-60 centisek, 80 centisek. Vagy kúszva, vagy háton fekve lehetett csak a szenet lapátolni. Egyik a másiknak. Szerencse, hogy csillés lettem, mert a „főstreck” az magas volt. Ott is elég sokáig dolgoztunk. Mindenhol kellett egy kicsit, hát mégis hogy az embert úgy ismerjék meg, hogy megcsinálja. Ha egyszer ott vagyunk és nem tudunk szabadulni, mégis úgy, hogy hát egy kicsit csináljunk úgy, mintha akarnánk. így hát aztán egy kicsit mindig jobb lett. Elég nehéz volt, mert ilyen koszt mellett, amit kaptunk! De hát mink meg, akik lent dolgoztunk a bányába, azok egy kiló húszat kaptunk. Ez a kiló húsz az, az mit mondjak, az egy kis darab volt. De mégis ez az egy-két kanál kása és hát egy pár szem konzerv, ez volt az I. osztályú, levessel. Hát én még sokat dolgoztam úgy is, hogy varrtam, szabad időmben, meg kötöttem ezt-azt. Volt egy barátnőm, aki akonyhában dolgozott, az is hívott mosogatni, vagy hogyha kellett valami. Ismertek már, mert a konyhafőnök is csak olyanokat engedett, hogyha ránézett, tiszta legyen. Nem engedtek ott se a konyhában (piszkosat), arra kényesek voltak. Ha nem is volt nem tudom mi, mert fürdőkádakban főztek, ezek be voltak építve. Zománcozott fürdőkádak voltak. Na és hát oda is mehettem. Ha nem is voltam szolgálatban, a konyhalányok, egyik a másiknak mindig jó porciót töltött. Sokszor keveset aludtam. Sokszor úgy volt, hogy hazamentem, lefeküdtem, akkor már jöttek, hogy nem akarok-e a konyhába jönni dolgozni. Fölkeltem és sokszor, ha délutános voltam, egészen addig, amíg munkába nem kellett menni (ott voltam). Bírtam, mert fiatal voltam. Nehéz volt, de valahogyan mindig egy kis szerencsém is volt nekem. Szerencse nélkül sehol sincs semmi. Szóval volt akinek nagyon rossz volt és akinek egy kis szerencséje adódott, az jobban (kibírta). Nem is lettem annyira sovány, mert hát mégis mindig tudtam egy kicsit pótolni. A lágerban, aki nekünk tolmácsunk volt, Bácsalmási, ő volt a magyaroknak a lágerparancsnoka. Megkért engem egyszer, hogy ha mosok, nem akarom-e az ő holmiját is mosni? Szappan meg minden, mert ehhez is nehezen lehetett hozzájutni. Na amikor mostam az enyémet, akkor az ő holmiját is. Már finomabb holmijuk volt, nem tetvesek, mint (ahogy) mi voltunk az elején. Nekem akkor szappan is volt, ez is volt, az is volt. Mégis valahogyan könnyebben vészeltem át, mint aki... Pl. volt itt egy asszony, 92
