Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

I. „Jóvátételi közmunkán" a Szovjetunióban - Zárszó

mozgalom emelte ki. A hősi emlékműveken, a különböző emléktáblákon sok helyen az ő nevük is szerepel, de a rájuk való megemlékezés még nem teljeskörű.

Be kell látnunk, hogy a polgári személyeknek a háború utolsó hónapjaiban a Szovjetunióba történt szállítása hasonló gondolkodásmódból táplálkozott, mint ami a zsidók deportálásához és kiirtásához, vagyis a fajelmélet érvényesítéséhez vezetett. A fasiszta fajelmélet előre deklarálta a zsidók és más népek, köztük a magyarok alacsonyabbrendűségét. Ez képezte az alapját a felsőbbrendű faj szolgálatába történő állításuknak, illetőleg kiirtásuknak. A sztálini önkény a keleti despotizmusból táplálkozva, a személyiségi jogokról mit sem tudva, a más kultúrákban létezőt pedig figyelmen kívül hagyva, a fajelméleten alapuló népirtás eszköztárát is felhasználva, népeket és népcsoportokat vetett fogságba, ami előreláthatóan a fogságban lévők pusztulásához is vezetett.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindezt cinikusan az ellenkezőjét állítva, a népek barátságát és megbecsülését hirdetve hajtották végre. A cinizmus később a magyar oldalra is átterjedt és egyre jobban eluralkodott, ami végül az elszállítottakról való teljes „megfeledkezéshez” vezetett.

Ha az eseményeket meghatározó gondolkodás alapjaiban található is eltérés, a gyakorlati megvalósításban ez már alig jelentkezik. Mindkét oldalon begyűjtés, vagonírozás, táborok, munkára kötelezés és végül népirtás jelentkezik. Utóbbinak csak az eszközei mások. Amott az éheztetés mellett iparszerű tömegmészárlás érvényesült, emitt a kényes munkát a természettel végeztették el.

A szenvedőknek végül is teljesen mindegy, hogy a totális diktatúrát gyakorló hatalom gondolkodása milyen gyökerekből táplálkozik. Elgondolkoztató, hogy ennek ellenére a kérdés megítélése máig eltérő, holott lényegében ugyanarról van szó. Más kérdés, hogy a hivatalos politika és az eltérő érdekek a meghurcoltakat is egymással szembeállította. Már csak emiatt is elfogadni javasoljuk azt a kijelentésünket, hogy a deportált zsidó és az elhurcolt magyar, illetve német nemzetiségű polgári lakosság közös sorson osztozkodott. Éppen ideje tehát, hogy a történteket azonos módon ítéljük meg, a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozóan pedig a leghatározottabban elutasítsuk. Mindez természetesen csak akkor történhet meg igazán, ha a sorsközösséget nemcsak a megpróbáltatásokban fedezzük fel, hanem a jelen és a jövő építésében is egyik legfontosabb alapelvként alkalmazzuk és törékenységére tekintettel naponta gondozzuk.

Ha mindezek után kijelenthetjük, hogy a történtekről szóló ismeretanyagot némileg sikerült kiegészíteni és rendszerezni, valamint a történtek megítéléséhez segítséget nyújtani, úgy vállalt feladatunkat teljesítettük és sok évig tartó gyűjtő és feldolgozó munkánk nem volt hiábavaló.

48