Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Bagi Pálné naplójának részlete
csak kecsegtetnek bennünket. Nem tagadom édes Palikám, néha nagyon elszoktam keseredve lenni. Nagyon vágyódom utánad, Annácskám és mamikámék után! Már többen kaptak levelet, énnekem nem jön, vagy nem is kaptátok meg az első levelemet, amit mamikáméknak írtam? Drága Patyukám, kérek Annáról és Rólad egy közös képet. A mi itteni életünkről nem írok semmit. Nem akarlak elszomorítani. Nagyon félek, ha ez még sokáig így tart, nem lesz erőm!... Pedig úgy szeretnék még egyszer a „feleséged” lenni - édes Palikám. Hála Isten, mint nőket nem bántanak bennünket. Már elég régen nem dolgozom csak a lágerban u.i. nagyon sebes a Iában, orvos kezeli. Egyébként szénbányába járok! Édes kicsi Patyukám, hát a mi kis szerelemgyümölcsünk? - nagy ravasz már ugye? Rá sem merek gondolni, mert elfog az ami itt a legnagyobb betegség: a honvágy! Nagyon szeretnék karácsonyra otthon lenni. Kezd mindenem elnyűni, lerongyolódunk teljesen. Imádkozzatok értem drága Palikám! Hidd el, hogy én már csak egyedül őbenne bízom! Csókollak milliószor, várjál rám türelmesen. Vigyázzál Annuskára, engedd, hogy mamikáméknál maradhasson, legalább vigasztalja őket. A viszontlátásig csókol a te szerető: L. Drága jó szüleim! Anyu és Piri! Titeket is számtalanszor csókollak. Drága Vaterkám névnapod alkalmával a jó Isten sokáig éltessen, vigasztald az én szomorú mamikámat. írjatok sokat! Mamikám küldjön el egy pár tégely krémet, ha lehet csomagot küldeni, mert igazán rám fémé egy kis kozmetika! A viszontlátásra... 1945. december 25. Drága jó szüleim! Nagymamám! A nap mindig lejjebb csúszik az égen. Nemsokára leszáll az alkony erre a komor, havas orosz tájra is. Az emberek, szegény deportált magyarok lehorgasztott fejjel sietnek az éjjeli munkahelyükre. Egy sem szól egy szót sem és vajmi kevés az akinek a szemében csillog a könny. Karácsony este va... A kegyetlen orosz téli szél irgalmatlan vadsággal mélyeszti fogait arcomba, ahogy bandukolok nehéz bányász szatyrommal a többiek között, mindezt nem érzem, otthon vagyok. Hallom a hó karácsonyesti halk zizegését, a betlehemesek kolompolását, az esti isteni tiszteletre hívó harangok kongását, egy édes kicsi régen nélkülözött hangocska selypíti a fülembe, „mégis tudok egy kis verset, hogy a jézus megszületett!”. Látom a megszokott családi kört, középen a csillogó karácsonyfát, az örömtől csillogó gyermekszemeket; - látom a régi karácsonyomat, mintha mindez csak tegnap lett volna és arcomon mint meleg patakocskák folydogálnak a könnyek. A hó zizegése helyett süvítő orosz szél, a betlehemesek kolompo- lása itt a föld gyomrába zuhanó lift kongása és a kedves családi kör helyett fekete szurtos emberek kicsiny lámpással kezükben megvilágítva a lenti 351
