Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - R. Ádám
bennünket. Én ott kaptam egy rettenetes szakállmérgezést, mert egy közgazdász srác borotvált. Mondom neki, amikor hozzá kezdett nyúzni: „Borbély vagy?” - azt mondja, közgazdász. „Hát miért borotválsz?” „Mert így több kaját kapok.” Na hát ez lett a vége. Rajtam kívül gondolom még sokan kaptak ilyet. Fehérneműt cseréltek, úgyhogy nekem volt, mert addigra szereztem, egy strapabíró katonaingem, hát azt elvették és kaptam egy félbevágott női kombinát, aminek a bal vállába még be is volt hímezve, hogy „Ilonka”. Úgyhogy én úgy jöttem haza, hogy egy pár vászonbakancs, egy vászonnadrág, meg az „Ilonka” feliratú kombiné. Nyár volt. Erdélyen keresztül jöttünk. A székelyek csodálatos meleg barátsággal, szeretettel fogadtak bennünket. Hát amijük volt, erdei gyümölcsöt, ezt-azt (adtak). Kolozsvárott az ottani nőszövetség tejeskávéval meg kaláccsal (kínált), meg azt hiszem fejenként kaptunk 5 cigarettát. Hát egyszerűen a mennyekben éreztük magunkat. A magyar határon amikor átjöttünk, akkor viszont belöktek egy vödör répalevest és azt sem mondták, hogy befellegzett. Aztán így kerültünk Debrecenbe, a ...-laktanyába. Már azzal kezdődött, hogy megint anyaszült meztelenre vetkőztettek bennünket, a ruháinkat elvitték fertőtleníteni, tetűirtásra. A laktanya épületei között úgy sétáltunk meztelenül, hogy két marokba fogtuk a takargatni valót. A kerítésen kívül rengeteg civil érdeklődött, hogy ki jön, kitől kap hírt. Egyébként, hogy megérkeztünk Debrecenbe, ott volt egy atrocitás. Kiszálltunk a vagonokból és ott is őrök kísértek minket a laktanyába. Nagyon-nagyon sokan voltak civilek és a civilek közül valaki a hozzátartozóját ismerte fel és beugrott a sorba és átölelte, csókolni kezdte és egy ilyen hülye kis rendőröcske odaugrott és el akarta cipelni, elkezdte cibálni. Hát ezen keresztülmentünk. Nem tudom, hogy életben maradt-e, de hogy összevakargatni kellett, az biztos. Sajnos a várakozáskor még ilyen tortúra is volt, nyomozgatták, hogy ki volt, meg hogy volt. Mondanom sem kell, a tettes nem jelentkezett. Nehéz lett volna kiszedni. Meg volt egy olyan, hogy egy szerencsétlen felakasztotta magát, mert ugye mindig vannak jóindulatú emberek és hát egy földije a kerítésen kívülről, amikor csevegtek és kérdezte tőle, hogy hogy van az asszony, válaszolta kívülről, hogy nem nagyon szomorkodott utána. Szerencsétlen délután 3-kor felakasztotta úgy magát, hogy a talpa meg a föld között nem volt még tíz centi sem. Na, hát aztán ott kaptunk papírokat. Papírokat? Egy papírt kaptunk, hogy erre nagyon vigyázzunk, meg kaptunk 5 kemény forintot, hogy ezen hazamenjünk. Ott még mindig fölsorakoztattak bennünket, még négy őr volt négy oldalról, aki kísért volna bennünket az állomásra. Hát ez az első sarokig tartott, mert... Az állomáson újabb tömegbotrány volt, mert ugye ilyen háborús sérült 342
