Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Hegedűs Erzsébet
Ez mikor volt? 1946 októberében. Huszonegy hónapig voltam kint. Nagyon súlyos lelki problémám volt, mert a férjem, aki önként jött velem, ott maradt, én pedig hazajöttem. Nekem ez itthon borzasztó volt, amíg ő is haza nem érkezett. Hogyan történt a hazajövetel? Akkor is gyűjtöttük az élelmiszert, mert nem tudtuk, hogy az úton milyen ellátásban lesz részünk. Pirított kenyeret, cukrot és kevés szalonnát gyűjtöttem. Ismét eladtunk ruhaneműt. Más megoldás nem volt, mert a férjemnek és nekem is kevés volt a fizetésünk. Amikor elindultunk, már nagyon rossz állapotban voltam. Az úton előfordult, hogy a vonat megállt egy-egy piac közelében. Még volt egy kevés pénzem. Leszálltam a vonatról és egy kis bőröndbe almát vásároltam. Az alma az úton elfogyott és mire hazaértem lényegesen jobban éreztem magamat. A Szovjetunióban gyümölcshöz, almához nem jutottam hozzá. Emlékszik a hazavezető útra? Arra emlékszem, hogy Plojestinél megálltunk és ott találkoztunk a másik lágerből odakerült mezőberényiekkel. A mezőberényiek egy része Novasahtiba került, egy része Sahtiban, egy részük Krivojrogban volt. A nagybátyám Krivojrogban meghalt. Mennyi volt a község vesztesége? Nem tudom megmondani. Nagyon sokan meghaltak. Sajnos olyanok, akik erősebbek, egészségesebbek voltak, mint én. Mindig csodálkoztam azon, hogy én egyáltalán életben maradtam. Amikor hazakerültünk és összetalálkoztunk a sorstársakkal, akkor mindig arról beszéltünk, hogy a mi számunkra az élet már rosszabbat nem tartogathat. Amit mi átéltünk, annál rosszabb már nem jöhet. Hogyan sikerült felépülni és beilleszkedni? Itthon meghíztam hirtelen, de a szervezetem nagyon leromlott. Kétszer tüdőgyulladást, azután egy súlyos hashártyagyulladást kaptam. Kiderült, hogy ez egy tbc-s folyamat volt. Ezt a betegséget kint szereztem. Itthon végül a jó gyógykezelés rendbe hozott, de gyermekem sohasem született. A Szovjetunióban kórházban is voltam. A kórházban egy hatalmas kórteremben voltunk sokan, szovjetekkel együtt. Feltűnt egy nő a betegek között, aki szórakoztatta a többieket. Feltehetően színésznő volt, mert hallottam, hogy verseket mond, szaval. Szimpatikus, szép nő volt. Arra voltam kíváncsi, hogy amikor meggyógyul, amikor elmegy, vajon hogyan fog öltözni. Ugyanúgy ment el, ugyanolyan zsákszoknyában és halinacsiz- mában, mint a többi szovjet nő. Volt a kórteremben egy idősebb nő, nem tudom ki volt, akivel megkülönböztetett módon foglalkoztak az orvosok, ápolónők. Lelkileg mikor nyugodott meg, vagy megnyugodott-e egyáltalán? 329
