Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Nigrényi Erzsébet
a templomba is elvitték és megkeresztelték. Külön kosztot kapott. Tényleg, egy maximális jó hozzáállás volt a részükről a gyerekekhez. Az igaz, hogy nagyon szerették őket. Na most én ne csak a rosszat mondjam, az oroszok sem éltek jobban, mint mi. Talán, ha azt mondom, hogy nekünk biztosítva volt a mindennapi kenyér, ők másodrendűek voltak ezen a téren. Minket előbb láttak el kenyérrel, káposztával, mint őket. Megvoltunk velük. Magával az orosz néppel nekünk nem volt különösebb gondunk. Hát a tisztek azok... azok voltak, azoknak az volt a feladatuk, hogy büntessenek, meg... dicsérni nem nagyon dicsértek bennünket. A közülünk lévők talán azok, akik valamilyen pozícióhoz jutottak, mondjuk tudtak egy kicsit oroszul és ők voltak a brigadérosok, és idehaza mondjuk talán cselédsorban éltek, mert ott nem volt válogatás, Mezőberényben legalábbis, hogy kit visznek. Azok egy kicsit visszaéltek a helyzettel. De hát talán ezt is be lehet tudni nekik abba, hogy ott volt nekik lehetőségük arra, hogy ők is valakinek dirigáljanak, hogy valakire árulkodjanak, hogy ez nem dolgozott, lapátra támaszkodott. És akkor ezért megszidták, megfenyítették. Hát ilyenek voltak. A kóbor kutyákat befogták. Ezt általában férfiak csinálták. Azokat levágták, megfőzték. Aki hozzájutott a főtt kutyahúshoz, az megette. Hát ezt is az éhség tette. A halottakhoz soha nem jutottunk ki. Ha valaki meghalt, akkor, ha volt egy hozzátartozója, akkor az kimehetett vele a temetőbe, de olyan, hogy annak a sírját felkeresse, olyan a két és fél év alatt nem volt. Csak amikor hazajöttünk, akkor engedték meg, hogy akinek volt hozzátartozója, és ki akart menni a temetőbe, az kimehetett. Hazajönni nem a rendes fogolyszállítmánnyal jöttünk. Ennek olyan története van, hogy a mezőberényi származású, Szabó Árpád nevű illető, a polgári iskolának volt az igazgatója, ebben az időben ő volt a földművelési miniszter. Az itthon maradottak a kérvények tömkelegét küldték, hogy hazahozzanak bennünket. És akkor az az Árpád bácsi megszervezte azt, hogy..., rendezett itt Mezőberény határában egy vadászatot, amire meghívta az orosz nagykövetet, meg a magyar minisztereket, vezetőket. És egy olyan tanyán csinálták ezt az ebédet, akiknek a lányuk szintén kint volt Oroszországban. Meg volt szervezve. És amikor az ebédnek vége volt, akkor tolmács segítségével a lánynak az édesanyja előadta, hogy az ő lányát hogyan vitték el. Nem voltunk bűnösök, nem voltunk semmilyen pártnak tagjai, nem voltunk volksbundisták, egyáltalán semmi politikai vétségünk nem volt és hát szeretné, hogy hazahozzák. Akkor ez a Puskin nevű nagykövet megígérte, hogy intézkedni fog. Csináljanak egy kérvényt, írjanak rá fel mindenkit, vigyék fel a minisztériumba és akkor ő majd intézkedni fog. Hát ez meg is történt, erre talán egy-két hetes határidő volt, akkor két hozzátartozó édesapa felvitte Pestre. Ott várták őket, átvették. Hát 319
