Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Czövek István

központi kórház is. Ott mind magyar orvosok voltak. A németek a másik táborban voltak. Itt csak románok meg magyarok voltak. Amikor jóvátételi munkások lettünk. Volt a tábori kórház, és ha valaki komolyabb beteg volt, operációra vagy valami ilyesmire volt szüksége, akkor beutalták a központi kórházba, ottan voltak ezek az orvosok, akik operáltak. A K. doktor, ez egy nagyon rendes gyerek volt, a lábamat operálta. Soha nem kerestem fel, pedig szegedi gyerek volt. Zsidó származású. Nem, német származású, mert orvos zászlós volt. Voltak ott gyógyszerek? Gyógyszer is volt és sűrűn operált. Olyan operációkat csinált a K. doktor ottan, hogy amiről már a másik orvosok lemondtak, akkor ő kísérletet csinált és megmentette az embernek a lábát is, meg az életét is. Fölvágta három helyen is. Egy illető úgy járt, hogy a munkahelyen (egy leeső gerenda megsértette a combját). A K. doktor operálta és megmaradt a lába. Amikor mi hazajöttünk, már járt az illető. Mankóval még, de már járt, megmentette az életét. Azt mondta neki, tudod, nem adtam volna egy lyukas húszfdlérest az életedért, amikor megoperáltalak. Tényleg, olyan is volt, nagyon rosszul nézett ki. Hát ilyen dolgokat is csináltak ottan. Voltak orosz orvosok is. Hazulról kaptak-e levelet? A legelső, ami ilyen levelezés volt, ilyen válaszlevelet kaptunk, felét kitöltöttük, azt hazaküldtük és a másik felére pedig vissza, altkor az jött vissza. Nem lehetett más levelet küldeni. Ez mikor volt? Ez már akkor volt, amikor mi jóvátételi munkások lettünk. Amíg hadifoglyok voltunk, egyáltalán nem tudták, hogy élek-e? Azért tudták, hogy élek, mert a T, az én kollégám, jugoszlávként hazajött és ő megmondta az édesanyámnak és a bátyámnak, hogy én is életben vagyok, csak ott vagyok kint. Ő 1946 januárjában jött haza. Nekem sokat kellett dolgozni, hogy hazajöjjek. Hogyha elismerték volna ezek a... bunyevácok, ezek voltak ott a századparancsnokok a jugoszláv században, és a fűrésztelepen dolgoztak. Rönkfákat görgették, vagy mit tudom, milyen munkákat végeztek. Aki nem volt benne a jugoszláv században, az nem volt jugoszláv. Mi, akik szórvá­nyosan voltunk másutt, mi szakma szerint voltunk elosztva és akkor azok azt mondták, hogy mi nem vagyunk jugoszlávok. Mit jelent az, hogy valaki bunyevác? Az egyfajta horvát nemzetiségű, mint ahogy vannak a sokacok, azok is horvátok... Hol laknak ezek? Szabadka környékén, Bácskában. Ezek a bácskai horvátok, ezek a bunyevácok. 291

Next

/
Thumbnails
Contents