Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Czövek István
munkát, amikor kiadta a mester, az ugye oroszul mondta és áttettem magyarra, meg már annyira tudtam németül is, hogy az oroszból németre is fordítottam. A mester, az az orosz szeretett, nekem mindig olyan jó munkákat adott, hogy jól lehetett vele keresni. Közben elfelejtem mondani, hogy amikor a táborban összehívtak bennünket 18 hónap után, hogy hazajövünk, akkor egyszer csak jöttek, hogy menjünk ki a kondorra és beszédet tartott ott az orosz tiszt, hogy nem mehetünk haza, mert azt mondja, két évre itt kell maradni jóvátételi munkán. Eladott a Rákosi bennünket. Kétszázezren voltunk kint mi magyarok Oroszországban. Emlékezzen vissza pontosan, mit mondott az az orosz tiszt? Hát azt mondta, hogy most már tovább nem vagyunk hadifoglyok, hanem most már mint civil jóvátételi munkások vagyunk és akkor kaptunk szalmazsákokat, addig nem volt semmi, nem kaptunk ám se pokrócot, se semmit, csak az a köpeny volt a takaró, meg a ruhánk volt a szalmazsák. Deszkán feküdtünk. Akkor kaptunk szalmazsákokat, lepedőket, vánkost. Mindennel elláttak akkor bennünket, mint jóvátételi munkásokat. Két évre. Pontosan, amikor a két év letelt, akkor haza is hoztak bennünket. Pontosan két évre adott el Rákosi bennünket. Kétszázezren voltunk ott. Meg is mondta az orosz katona, hogy ennyien és ennyien vagyunk még kint hadifogságban, és ezek most civil munkások lesznek és amit leromboltunk, azt felépíthetjük. Nem emlékszik ennek az orosz tisztnek a nevére? A munkaügyi kapitányunk volt, mi is volt a neve? Egyik szemét kilőtték neki Székesfehérváron. Nagyon haragudott ránk, magyarokra, mert egy szeme maradt neki, és akkor minket, magyarokat nem nagyon bírt. Nem csinált velünk semmit sem, mert dolgoztunk. Nem mondhatom, hogy rosszul bántak velünk, csak hát nagyon rossz koszt volt. Aki nem tudott magán segíteni, bicskákat, borotvákat, meg mindenféle dolgot eladni az oroszoknak (az nagyon rosszul élt). A suszterok csizmát csináltak. Voltak, akik kijárási engedéllyel mentek ki a munkahelyekre, azok az oroszoknak eladták ezeket. Ha megkaptuk az új inget, akkor az ment a vásárra, öreget kaptunk helyette és a különbséget pedig rubelben kaptuk meg. Ha megkaptuk a rubelt, rögtön elvásároltuk. Lehetett venni szalonnát, lekvárt, kenyeret, meg mindent a munkahelyen. Csak akkor kaptunk fizetést, amikor jóvátételi munkások lettünk. De akkor is csak 280 rubelt kaptunk kézhez. Többet is kerestünk, a tábor levonta az ő részét, a kosztot meg a ruházatot, a lakást. A 280-at kifizették, a többi meg elment a „vakok intézete” számára. Úgy intéztük, hogy ne keressünk többet, ne keressünk sokat. Egész szépen lehetett keresni, jó 289
