Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Nagy Rózsa
Nem. Én nem tudok róla. Hogy ezért kaptuk volna. Voltunk sokszor oltva, diftéria, disentéria, mindig valami ellen, de hogy az ellen is lett volna, nem tudom. Egyik lánynak sem volt fontos. Kondícióval hogyan állt? Nagyon le voltam soványodva. Már Szibériában romlott állapotban voltam és ahogy lehoztak Ázsiába, ott aztán végképp elkapott. Annyira, hogy szinte kiszőrösödtem a soványságtól. Nagyon le voltam gyengülve. Betettek a konyhára dolgozni, de nem bírtam megmaradni. Azért nem is említettem, mert csak pár napig voltam ott. Nem bírtam ezt a pacalt, amit az előbb is említettem. Pacalt kellett pucolni. Rettenetes volt. Rettenetes. Inkább éhen halok, de nem bírom elviselni. A szagát, meg azt látni, hogyan volt kezelve, hogyan volt elkészítve. Inkább kiszöktem a konyhából. Utána betettek a mosókonyhába. Az sem volt egy leányálom. Szívesebben kimentem. Elvittek az orvoshoz, és ő kiírt nekem minden reggelre egy fél deci csukamájolajat. Eleinte rossz volt, de később megszoktam. Azután minden reggel elmentem a csukamájolajat meginni. Lehet, hogy ez is, meg ugye meséltem a leveleket, hogy a levélre, akik kaptak csomagot, akkor innen kaptam egy kicsit, onnan kaptam egy kicsit és azért úgy tartottam magam. Amikor aztán bekerültem ebbe a „Strafman- brigádba”, itt akkor már jobb volt. A brigádvezetőnő mindig kapott otthonról csomagot, mindig megosztotta velem. Betegségek, járványok voltak? Vérhas nagyon sok volt. Mikor lekerültem Ázsiába, én is megkaptam. De talán két hétig voltam kórházban és akkor elmúlott. Rendbejöttem. Nagyon sokan elhullottak. Nem volt rá idő, hogy az ember azt nézze, hogy mennyi, vagy hogyan, csak... most is visznek ki valakit eltemetni, meg most is visznek ki valakit. De nem nagyon törődtünk vele, mert mindenkinek a saját baja volt a fontosabb, nem a másé. Nagyon sok olyan eset volt, hogy a latrina... hogy úgy említsem, a láger túlsó végén le volt ásva a nagy latrina, közös lyukak voltak, csak úgy rá lehetett állni. Nagyon sokszor megtörtént, hogy valaki ott összeesett. Nem estek bele, mert nem akkorák voltak azért, de nagyon sokat úgy vittek el onnan. Nagyon sok ember magának is csinálta. Nem bírta megállni, hogy ne igyon. Rettenetes sok vizet kellett inni. Olyan meleg volt, hogy nehéz volt kibírni, hogy ne igyon. Megette azt a sós halat reggel és akkor egész nap csak inni tudott volna. Az is baj volt, ha valaki nem gondolt arra, nem figyelt oda, hogy ha a forró vizet issza, az jobb, mintha a nyers hideg vizet. Én forró vizet ittam, amennyire csak tudtam, olyan forrót, mert nem kívántam akkor olyan sok folyadékot. De aki nem tudta megállni, az menthetetlen volt. Amellett még a sót is ették. Kanálszámra. Megevett egy kanál sót, megivott rá egy fazék vizet, hogy többet érezzen magában, vagy nem is tudom, hogy miért. Vagy 276
