Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Nagy Rózsa

kihallgatást kértem. Behívtak. A lágerban volt egy „strafman-brigád”, egy büntető brigád, mondtam, hogy engem helyezzenek át oda. Borzasztó híre volt annak a brigádnak, illetve a brigádvezetőnek. Nagyon goromba az emberekkel és hát nagyon dolgoztatja őket. Szóval rettenetes híre volt neki, de az adagjuk jó volt, mert a normát 150%-ra teljesítették. Mindent kigondoltam, csak hogy ne maradjak a zónába. Inkább elmegyek oda. Mondta a főnök, hogy nagyon vigyázzak, mert itten aztán meg leszek hajtva. Mindent vállaltam, csakhogy kiküldjenek. Na, úgy is volt. Estére átköltöztettek, mert ezek külön kis barakkhelyiségben voltak. Huszonhét tagja volt, és a brigádvezetőnő. Teljesen el volt különítve a többiektől. Hát akkor betettek ebbe a „Strafmann-brigádba”. Estére, amikor ezek hazajöttek, én már ott voltam. Megmutatta a szolgálatvezetőnő, hogy melyik ágy üres és hová felehetek. Hát fölül volt a prices. Ez már nem prices volt, hanem vaságyak voltak. Szóval vasból volt összehozva, de fölül is, alul is két személynek volt helye. Minden emelvény között volt bejárat.

Volt már matrac és ágynemű?

Matrac már volt, de én nem kaptam matracot, nem kaptam semmit. Ezt is visszamenőleg kell, hogy mondjam, mert amikor lehoztak ide Ázsiába, nekem már nem volt saját ruhám. És ugye itt olyan meleg volt, hogy a nadrágba nem járhattam. Le kellett volna adni a nadrágot, de én addigra a nadrágból varrtam szoknyát. A külsejéből szoknyát, a belsejéből egy blúzszerűséget tudtam összevarrni. Nem tudtam leadni. Tehát énnekem hiányom, „promotom” volt. Akinek hiánya volt, az nem kapott másikat. Semmit. Amikor lekerültem ide... Az ágyam nem volt külön, azt mindenkinek vételezni kellett. Ami az ő saját nevére szólt, azt külön kellett vételezni. Üres volt ez az ágy és mutatta a szolgálatvezetőnő, hogy ide lehet majd feküdni. Na és megjött a brigád a munkából, hát a brigádvezetőnő egy 180 cm magas, kimondottan szép ukrán nő volt. Ukrán neve Rádcsinkó Jula, Julianna Ivanovna volt. Nagyon szép nő volt és orvosnő volt már különben. Ez, amikor meglátott, kérdezte, te ki vagy? Mondtam, hogy ki vagyok, hát szóval akkor nem evett meg, de másnap, amikor kimentünk dolgozni, a legnehezebb munkára, a kőfejtőbe állított. A fúrógéphez, amivel le kellett fúrni a kövezetbe, hogy majd utána robbantsák. Ilyet nem csináltam életemben soha, persze hogy nehezen ment. Gyakorlat kellett volna hozzá, hogy gyorsan menjen, mert meg volt határozva, hogy hány lyukat kell kifúrni és ez nekem nem ment. Borzasztó ordítozás, káromkodás oroszul. Szörnyű, szörnyű, hogy az mit csinált énvelem, de én is visszaordítottam, ahogy én már tudtam akkor káromkodni oroszul és beszélni. Nagyon csúnyán összevesztünk. Haraggal mentünk haza. Ez így tartott talán egy hétig, mindennapos volt a veszekedés és akkor a másik héten átváltották a brigádot éjszakás műszakba. De meg kell jegyeznem, hogy a brigád a

272