Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Szauter Mária
Szentgyörgyi volt a K. Kati, az volt velem, de sok csoportba voltunk osztva. Nem voltunk együtt. (J) Vávi is velem volt. Gödrei volt. Hát sokan voltak. Hirtelen nem jut ám annyira az eszembe. Maguk hogyan látták a sorsuk alakulását a laktanyában? Várnak valamire az oroszok, hogy olyan sokáig várakoztatták ott magukat? Mindenre gondoltunk, csak arra nem, hogy ilyen messzire, meg nyomorúságba visznek bennünket. Már azt mondtuk egymásnak, hogy biztos nem visznek (bennünket) ide a repülőtérre, mert akkor nem hagynának minket ott egy hétig, hogy csak heverésszünk, mert nem csináltunk semmit. Azt már beszéltük egymásközt. Itt valami más (van)! Na hát akkor kitalálták, hogy Bácskába megyünk kukoricát tömi. Amikor már kezdték, hogy na most bevagoníroznak bennünket. A pécsi állomáson történt a bevagonírozás? Igen, marhaszállítóba lettünk beszállítva. Némelyikben volt kályha, de az se égett nagyon. Nagy hidegben voltunk. így mentünk egészen Bajáig. Éjjel volt, amikor Bajára értünk. A Dunától innen az erdőben voltunk. Nagyon- nagyon esett a hó, nem lehetett látni az utat. Onnan sokan meg is szöktek, ahogy hallani lehetett. Ott vártunk a kompra. Az szállított bennünket át a Dunán. Ott is megint egy épületbe kerültünk. Új épület volt, mert még ablak, ajtó, semmi nem volt, csak éppen hogy a falak álltak, meg a tetőzet volt meg. Ott voltunk bent. Majd megfagytunk, olyan hideg volt. Az épület közepén forgácsból tüzet raktunk és azt körülálltuk akkor, aki közel volt a tűzhöz, az tudott melegedni, de mi csak dideregtünk. Egy nap meg egy éjjel voltunk ott. Nahát még mindig bíztunk (abban), hogy megyünk a Bácskába kukoricát szedni. De hát akkor megint csak a marhaszállító vagonba kerültünk, és ki hogy, összefogtunk. Egynek volt egy párnája, a másiknak egy plédje, dunyhája és így (össze) bújtunk, így is félig megfagytunk. Hogyan is bírtuk ki? Magának megmaradt a párnája meg a plédje? Megmaradt, de nem végig! így csak úgy ültünk, de olyan hideg volt a vagonban, hogy a lábam között állt egy üveg vízzel és az megfagyott. Olyan hideg volt! Hát félig meg voltunk fagyva. Éjjelenként mentünk ételt vételezni. En is emlékszem, hogy amikor az a vagon került sorra, amelyikben én is voltam, mentünk (mi) is. Ilyen sváb ruha volt még nekünk, szoknya meg kötény. Ilyen volt, nem mint most! És akkor én is egy egész kötény konzervet kaptam és azt el kellett osztani a többieknek, akik oda tartoztak a vagonba. Közben, hogy klumpában voltam, eltörött a klumpám. Visszafelé, amikor vittük a raktárból (a konzerveket). Jaj! Ez volt a legnagyobb kétségbeesésem. „Most mi lesz? Most mibe menjek? Most tutyiba mehetek a hóba meg a sárba!” Hát akkor ez is megvolt. 202
