Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - K. Vince

K. VINCE (1918) Pellérd. Német csatádból származó napszámos, majd vasúti alkalmazott. Olajvezetéket állított helyre a Kaukázusban, majd brigádvezető Baskíriában. Leszerelt katonaként mozgósították. Felvétel: Pellérd, 1988

Hát aztán jött az a gyönyörű szép 1944. december 25. Akkor még azt mondták, hogy aki 1942-ben katona volt, annak el kell menni a repülőteret megcsinálni.

Pécsre?

Pécsre, igen, mert a németek tönkretették, az orosz gépek nem tudtak leszállni. Egy heti élelmet vigyünk magunkkal, mert addig ott kell lenni, csinálni. Másnap reggel ideállt egy lovaskocsi a ház elé, üljek fel. Fel is ültem.

Pellérden laktak már ekkor?

Persze, mert 1937 óta már én itt lakok, ide nősültem. Bevittek bennünket a huszárlaktanyá(ba), a „Dózsával” szemben. A mostani nevét nem tudom. Ott voltunk körülbelül 4-5 napig. Persze közben szőrtelenítés, fürdés, orvosi vizsgálat, hogy nincs-e valami probléma az emberrel, és utána bizony, már nem is tudom, január 2-án körülbelül, sorakozó. Lementünk a pécsi pályaudvarra, a nagyállomásra, ott bevagoníroztak bennünket és elvittek ki a Szovjetunióba. A Szovjetunióba odaérkeztünk éjszaka, hogy hány óra volt, az Isten gyereke tudta, csak hogy hó volt, aztán a parton föl kellett mászni, csúsztunk. Hát mindenkinek a batyuja a hátán volt. Párnák, meg egy kis ruha, amit vittünk magunkkal hazulról, és bizony hát ott voltam egy évig a Kaukázusban. Grosnij környékén volt a lágerunk.

Mondja el részletesen, milyen körülmények között vitték el?

Amikor jött ez a december 25-e, el kellett mennem. Hát mibe menjek el? Csak klumpába. Hát ment a nap, közben a hó is esett. A többiek elmentek, de hát énnekem ráragadt, sokszor, így állt (mutatja, hogyan) a lábamon, azt hittem, hogy rögtön kitörik a bokám. Amire levertem, azokat utolértem, megint ott voltam, ahol az előbb. Úgy el voltam keseredve, mondom én, holnap ki sem jövök, ha meghalok, meghalok, de én ezt többet nem csinálom. Hát ez rettenetes volt, hogy mindig futni, azt hittem a lábam kiszakad. Másnap reggel sorakozó reggeliért, utána sorakozó munkára. Fából voltak az ágyak, egy meg két emeleten. Én a fölsőn feküdtem. A többiek elmentek ki, jött az őr, hogy én miért nem megyek dolgozni.

777