Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Havasi Anna

Ezt hol tudták meg?

Talán Baján. Amikor be lettünk vagonírozva, akkor már valamit sejtettünk. Képzelje el, hogy ez milyen megrázkódtatás volt.

Maga egészségügyis volt. Hogyan gyógyítottak?

Hát az egy szegényes dolog volt! Például nekem ebből állt a dolgom: reggel-este be kellett húzni az ajtókat és megkérdezni, ki a beteg. Aki jelentkezett, hogy valami gyulladása van, vagy mit tudom én, vagy lázas. Aki nem volt lázas, az nem maradhatott otthon, akármi (baja is) volt.

Röntgen azért volt. Be kellett őket vinni röntgenre. Ha valakinek a keze sebes volt, akkor valami fekete kenőcsöt rákentek, vagy mit tudom én (mit). Volt egy fertőző osztály, ahol én is feküdtem. Onnan alig jöttek vissza. Talán én egyedül jöttem vissza a tífuszosokból. A többiek mind meghaltak. Aki belekerült a tífuszba, az meg is halt.

Ezek szerint tizenkilencen?

Nem. Valami tizennégyen haltak meg tífuszban és hatan éhen haltak. Volt egy belgyógyászati osztályunk. Oda nem mehettem villamossal, oda gyalog kellett menni.

A láger bent volt a településen belül?

Nem, az kívül volt. Mi több helyen voltunk.

Fabarakkok voltak ezek?

Nem. Fehér oroszok voltak ott valamikor bezárva. Az a láger valahogyan felszabadult. És akkor a drótkerítés el lett véve.

Annyit tisztelek bennük, hogy erkölcsileg nem bántottak bennünket. Volt egy őrünk, oda nem mehetett be férfi.

Ez nem is vegyes tábor volt?

Nem. A legtöbb az volt. A férjem is csodálkozott, hogy mi így voltunk. Talán egy, vagy kettő volt ilyen.

Azt akarom még elmesélni, hogy a tisztünk gondoskodott lábbeliről, mert a miénk tönkrement. A ruhám is tönkrement. Aztán a végén nem volt semmink, az ember nem volt annyira felkészülve.

Azt mondta: „Ánya, holnap lesz cipő!” Nagyon örültem. Mondom az asszonyoknak, hogy nekem is lesz egy pár rendes cipőm. Ha megjelenek ott az orvosoknál, legyen egy pár rendes cipőm.

Hát tessék elhinni! Jött cipő, elég sok, most nem tudom már biztosan, vagy jobbos, vagy balos, egy-két kivétellel. Azt mondta nekem: „Most mit szólsz ehhez? Most jó lenne, ha lenne repülőnk, akkor mennénk és kicserélnénk!” Az egyik 37-es volt, a másik 38-as. Nem lehetett ezeket hordani. Hát akkor mentek az asszonyok, ahogy tudtak. Két jobbossal, vagy két balossal. Én valahogyan, mert két-három pár volt rendes, fölvettem és abban jártam.

Nagyon nehéz életünk volt. Ezt nem kívánom senkinek, a legnagyobb

161