Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - H. Éva
lettem. Ez az asszony mindent (adott), amit csak tudott. Vágtak disznót. Ekkor kaptam az első levelet otthonról, hogy meghalt a mamám. Akkor nagyon köllötött sími, mert az én mamám engemet fölnevelt. És ez annyira... én akkor sírtam és ők is sírtak velem. Karácsonykor hallottam a rádiót, ott azokról beszéltek, akik messzi vannak és nem tudtak a családjukról ez olyan szomorú karácsony volt... pedig mindent adtak, ajándékot és mindent, és mégis olyan volt, hogy azt nem lehet mondani. A községházára jött egyszer egy papír. Ezek a magyarországiak, akik Oroszországból jöttek, január 25-én ott legyenek. Oda (Magyarországra) megy egy szerelvény. Odamentünk és akkor nagy hó volt, nem tudtunk továbbmenni. Egy-két napig ott ültünk. Odaértünk Drezdába. Ami ott volt, nem volt egy egész ház. Ez a város! Körösztülmentünk (rajta), egy egész házat nem lehetett látni. Amikor láttam ezt a várost, azt gondoltam, itt mindenhol asszonyok és gyerekek voltak, a férfiaknak katonának kelletett (menni), ami ott lehetett! Hát azt nem lehet elmondani! Odaértünk a Vöröskereszthez. Mondták, hogy két napja elment a szerelvény. Hát most hová menjünk? Tudja hová ment ez a szerelvény? Akkor mondta: Oroszországba vissza. Mert Németország is annyira tele volt, hogy már biztos visszaküldték. Lekéstünk. Az isteni akarat úgy volt, hogy nem ment tovább (a vonatunk). Akkor azt mondta a vöröskeresztes, egy magyar: Ad papírt és menjünk Berlinbe, ott is van egy Vöröskereszt. Adott egy papírt és avval felszálltunk (a vonatra) és mentünk Berlinbe. Ott (a Vöröskeresztnél) kaptunk egy kis levest és zsemlyét. Azt mondták, sajnos a szuterinban ez az egy szobájuk van. Ott volt egy pár ember. Az uramnak az unokatestvére is ott volt. Ez nem volt véméndi, hanem bári. Azt mondta, nappal van egy hely, ahol láger van. Sajnos, azt mondta, lányok nem megy szerelvény Magyarországra. Nem fogadják be. Nagyon romlik a helyzet otthon, azt mondta. Abban a szobában, ahol voltunk, mondta három ember, hogy a németeket kitelepítik. Vonatszerelvény nem megy. Adtak egy papírt és odamentünk a lágerba. Ott csak nappal tudtunk lenni. Hol tudunk akkor hálni? Hol háltunk? Bunkerban. Egy vékony pokrócunk volt és ott háltunk. Igen. És nappal ott voltunk egy nagy teremben. Éppen hogy nem haltunk éhen. Németországot annyira... Berlin is hogy nézett ki, azt nem lehet elmondani! Ott is annyira éheztek az emberek. A krumpliföldön keresték a krumplit. Szóval ott is sokan éhen haltak. Egyszer az egyik asszony szaladt. Jaj! Azt mondja, a sógorom itt van! Hogyan került ide? Jaj, sógor! Hátjöttem, akarom magukat hazavinni. Jaj, milyen jó lesz! Feketén. Valami lovakat szállítottak ki és evvel tudott ő kijönni. Mondta is apám, próbálja meg, hátha haza tud bennünket vinni. Égyik lágerből a másikba, egyik helyről a másikba ment (és keresett). Olyan rossz volt ott, mint Oroszországban. Nem volt ennivaló. A lágerban az ember egész nap 143
