Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - H. Éva

lehetett hallani semmit. A lábam megint föl volt fagyva, meg föl volt törve és nem tudtam a cipőbe (bújni). Megint otthon voltam és akkor jött egy nővér és mondta, hogy itt van egy nagyon jó hely, lehet uborkát szedni, meg paradicsomot szedni. Ő elvisz engemet oda. Könnyebb és tudok paradicsomot enni és hát mégis jobb lesz. Na hát akkor odamentem egy hétig vagy két hétig, de nem tudtam egy paradicsomot (sem) enni. Ha beleharaptam, irtóztam tőle. Még ma se tudok beleharapni.

Mi volt a baj?

Allergiás voltam. A többiek úgy ették egész nap, és én nem tudtam egy felet sem megenni. Kiokádtam volna a belemet. Az uborka szintén így volt. Nem tudtam nyersen egy uborkát sem enni.

Egy este nem hoztak el bennünket. Ott volt egy szalmakazal, oda feküdtünk. Ott főztek az orosz nők. Mondta az egyik asszony, itt van még egy kis leves, nem akarjuk-e? Ó, azt mondtuk, jó lesz. Egy kis krumplileves. Az oroszoknak volt főzve és azt megettük és ott a szalmakazalon ültünk, hátha jön az autó. Nem is tudtuk, honnan hoztak oda bennünket. Az egyik mondta, ő tudja. Este volt. Ő hazatalál. Na hát akkor evvel mentünk. Ha oroszok jöttek, akkor a sáncba feküdtünk, hogy elmenjenek. Akkor megint az országúira és mentünk és mentünk. Még a vízen is át kelletett menni. Volt egy vékony híd, azon átmentünk. Hát hazaértünk. Négy óra volt reggel. Na, akkor láttam a hátizsákomat, meg van pakolva. Az unokatestvérem mondta, ott voltak (értünk) és nem voltam otthon. Még egy szebényi lány is volt velem. Azt mondták, ha nem megy el a vonat, akkor reggel még kijönnek még egyszer Ufóról. Ha nem jönnek, akkor visszamaradunk. Juj! Akkor én arra gondoltam, na most mi lesz? Ki vagyunk írva és ha visszamaradunk! Hát reggel 5-kor volt ott egy magyar tiszt. Nagy volt a neve. Jött, és lányok, hát gyerünk. Megyünk. Én meg a szebényi Sch. Lizi, be a városba. Mentünk az állomásra, és láttunk egy szerelvényt, német katonák voltak benne. Egy magyar vagon volt ráakasztva. És hát evvel jöttünk. De akkor még mindig nem tudtuk, hogy hova megy ez a szerelvény. Ez most hazamegy? Hát akkor olvastam: Frankfurt an der Oder volt ráírva. És tényleg oda kerültünk, Frankfurt an der Oderba. Ezek nem tudták, hogy hol vannak a szüléink, otthonról meg nem kaptunk semmit, még egy betűt se. Nem volt szabad írni, semmi hírt nem tudtunk otthonról.

Odaérkeztünk. Oroszországba, le egészen a határig. Itt fürödtünk. Juj! Itt vannak Magyarországról, német asszonyok. Mondták az emberek. Maguk hova valósiak? Mi baranyaiak. Baranyaiak is vannak itt! Mi véméndiek vagyunk. Véméndiek is itt vannak! Kicsoda? Hát a P. bácsi meg a fia. A fia nem volt otthon. Várjunk egy kicsit, mindjárt jön. A Náni ismerte, de én nem. Tele is volt keléssel, nem is tudott borotválkozni. És akkor azt mondta: lányok, maradjatok itt, nem sokára hazamegyünk! Nem, mondtam,

141