Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - Az első magyarországi látogatások

A cégével együtt volt 1965-ben Magyarországon Kari Wenes. Jó emlékei vannak az országról, azt nagyon vendégszeretőnek tartja. A magyar történelmet még az iskolából jól ismerte, így sok kérdésben jól tudott tájékozódni. A szülőföldjén 1970-ben járt először. "Igen nyomasztó volt. 1943-ban távoztam Szentpéterről. 15 évesen persze más jár az ember fejében. A gyerekkori emlékek mindig megmaradnak. Akkor láttam meg, mi minden megváltozott időközben. Mint fiatal embert nagyon nyomasztott ez. És hogy elkeserítette volna a szüleimet meg a nagyszüleimet, akinek a múltról egész más emlékeik voltak." Találkozott egykori iskolatársával, akkor tanácselnök-helyettessel, aki a német szó hallatán először meglepődött, majd az egész napot együtt töltötték. 1965/1966-ban járt először Magyarországon feleségével együtt Johann Walter. Általában 2-3 hétig maradtak. Idejük felét Hásságyon, a másikat Budapesten töltötték. A falvak szétrombolt állapota fájdalmat váltott ki benne. Erős szívdobogással érkezett a magyar határhoz 1966-ban a Bischof házaspár. Nem volt azonban problémájuk, mert a vízumot időben megcsináltatták. Úgy találták, hogy minden megváltozott, nemcsak a vidék, hanem az emberek is. A házakat nem gondozták, az emberek pedig agyondolgoztatottak voltak. Ugyanebben az évben volt először Magyarországon Gisella Herr is: „De ez az érzés ... Szalatnakon sírva fakadtam... Azt az érzést szavakkal nem lehet elmondani, amikor az ember visszatér a szülőföldjére. 1970-ben is voltunk, meg 77-ben. Nagyon tetszett ott. De mindenki magyarul beszél, senki nem beszél már németül, a fiatalok egyáltalán nem. A nyelv és a népviselet hiányzott." Andreas Neckar 1967-ben érkezett először vissza Pusztavámra: "Amikor először voltam Magyarországon, még élt az apám. Nagy élmény volt. Nagyon örültünk, amikor leutaztunk, milyen szívélyesen fogadtak minket. Aztán jött ez a 10-12 év, amikor nem engedtek be minket. Hosszú huzavona után végül kaptunk vízumot." Amikor Magyarországon tartózkodott, a hatóságok zaklatásától viszont mindig félt, rosszul érezte emiatt magát. Josef Brasch első utazására is 1967-ben került sor. Ezt, állítása szerint nem a honvágy inspirálta. Hiányzottak neki viszont szülőfaluja ismerős arcai. Kritikusan vette észre a házak gondozatlanságát. Jugoszlávián keresztül 1971-ben érkezett először ismét Magyarországra Gregor Hohmann. Az első benyomások meglehetősen kellemetlenek voltak. A határállomáson egy listából ellenőrizték, hogy nem 1956-ban menekült-e el. Az éppen akkor vásárolt autóját teljesen szétszedték. Hásságyon, szülőfalujában a rendőrségen kellett jelentkeznie. A fivére félt. Az egykori honfitársak azonban a nyakába ugrottak. Állítja ő is, hogy Magyarország olyan vendégszerető ország, mint amilyen több egész Európában sincs. A magyarosítást hibának tartja. Úgy látja, hogy Magyarország szerencsés abban, hogy legalább a németsége egy részét visszatartotta.