Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - A biztonságos anyagi egzisztencia megteremtése

s mégis hajlandó átvenni ezt a feladatot. Mellette maradnék. így került ide a Léber és vette át az ügyeket. Mégpedig igen jól vitte őket. Azonnal megkísérelte megje­lenteni az „Unsere Post"-ot. Amikor az amerikaiak egy kicsit lazították a szigort, megcsinálta a Landsmannschaftot. Észrevettem: itt én felesleges vagyok. Ezt mások is meg tudják csinálni. Megpróbáltam bejuttatni néhány embert. A városi önkor­mányzatnál voltak választottjaim, az azonnali segély hivatalnál. Végigmentem az egyes fokozatokon, míg ezt elértük. Időközben megjelentek a politikai pártok. A CDU, az SPD és különösen a menekültpártok. Egyszer viszályra került a sor, hogy idejött a Mühl, és itt már meg­alapította a menekültpártot a szudéta-németekkel együtt. Léber ellen. Káosz volt. Abszolút káosz. Már láttuk, hogy ez nem vezet jóra. Akkor azt mondta a dr. Léber: Nekünk az a fontos, ki kapja a honi információs irodát. Azt magyarországi némettel kell betölteni. ... Most az értékelési jogot kellett tanulmányozni. Ahogy Magyar­országon voltak a földek. Ostobaság. Németországban minden gazdaság külön üzem. Az üzem különféle alkotórészekből áll. Nemcsak földekből. Ahhoz hozzátar­tozik a lakóépület, élő és holt vagyon. Ezt össze kell adni. Magyarországon ilyen soha nem volt. Nagy nehezen kiderítettük, hogy ennyi meg ennyi üzem csinálta meg a könyvelést. A könyvelési eredmények szerint adtuk meg az egységértéket. Először teljesen ki kellett dolgoznunk a rendszert. Nehéz feladat volt a magyar értékeket a német egységértékre átültetni. Akkor ott volt a tárgyalás a Szövetségi Pénzügy­minisztériummal. Egyedül voltunk. Kevés támogatással segítettek. Külön ki kellett dolgoznunk a mezőgazdasági értékeket, a házértékeket, az üzemi értékeket, tőke­értékeket. Egyikünknek sem volt iskolája hozzá. Dr. Léber támogatott bennünket. (...) Minden községből választottunk bizalmi embert. Azokat összehívtuk. Egy hétig itt tartottuk őket. Egyesével kellett végigmenni a gazdaságokon: Lehetséges, hogy ennyije meg ennyije volt? Hogy állatai voltak? Pontosan meg kellett vizsgálni min­den esetet. A végén ki kellett tölteni egy hatalmas ívet a számításokkal. Lassanként elosztottuk a munkát. Hogy elbocsáthassuk a helyi bizottságokat." A „Heimatauskunftstelle" igazgatói posztját Max Albert kapta meg, aki Magyar­országon a Volksbund mezőgazdasági referenseként működött. Igazgatóhelyettes az 1951-ben Németországba áttelepült Josef Schmidt, a Volksbund iskolaügyi vezető­je lett. Max Albert azonban hamar elhunyt, ezt követően 1956-ban Josef Schmidtet nevezték ki a „Heimatauskunftsstelle" vezetőjének. E megbízatást nyugdíjazásáig, 1974-ig töltötte be. Az iskolaügyet jól példázza Andreas Schmidt elbeszélése. „Sok tanárt denacifi­káltak. Hiányzottak a tanárok. Tanárok, de tantermek is. Építeni kellett volna, de nem építettek a háború miatt. A város növekedett. Aschpergnek akkor 4600 lakosa volt, ma 12000. Nem volt iskola. Abban a kevés iskolában meg elűzöttek laktak. Óriási osztályaink voltak. Télen a gyerekeknek néha fát vagy szenet kellett maguk­kal hozmuk, hogy egyáltalán fűthessünk. A gyerekeknek nagyon kevés ruhájuk volt. A

Next

/
Thumbnails
Contents