Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - A Németországba érkezés módjai

III. A személyes átélés A Nemetországba érkezés módjai A legnagyobb megrázkódtatást a távozásra kényszerült magyarországi németek számára a szülőhelyüktől történő elszakadás különböző formái jelentették. A menekültekre, az evakuáltakra, a hadifoglyokra, a kiűzöttekre a keserves körülmények közötti vándorlás, illetőleg utazás élménye hatott a legmaradandóbban. Apró részletekbe menően él bennük annak minden fájó mozzanata. Az ország területének elhagyása tulajdonképpen a magyarországi németek németországi munkavállalásával már a világháború derekán elkezdődött. A fiatalok közül sokan egzisztenciájuk kiépítése érdekében tanulmányaik befejezése után eltávoztak. Közéjük tartozott Karl Wenes is, aki a történteket a következők szerint adta elő: „Mivel nálunk Szentpéteren az osztrák határ nem volt olyan messze ... Mi, 15 éves fiúk, látni akartunk valamit a világból. Akkor Szentpéterről átmentünk az osztrák Burgenlandba. (...) Annak idején mi burgenlandi németek, azon a véleményen voltunk, hogy csatolni kéne minket a Német Birodalomhoz. Kissé más volt a helyzet, mint például Baranyában vagy a Sváb Törökországban, mivel mi a határ közelében laktunk. Ezért nálunk egy kicsit nacionalistább volt a hangulat. Szívesen vettük volna a csatlakozást. (...) Kint voltam Burgenlandban, amíg véget nem ért a háború. 1946-ban néha hazajöttem Szentpéterre, hogy meglátogassam a családomat. Még azt sem tudták, hol vagyok, mivel feketén csináltuk. Ausztriában voltam 1943-tól 1947ig. Akkor 19 éves voltam. Családomat 1946-ban kiutasították, elűzték. Testvéreimnek beadtam a kérvényt, hogy ide jöjjenek. Engedélyezték. Amikor megkaptam az engedélyt, röviddel 1947 karácsonya előtt, illegálisan átléptem az osztrák-német határt. (...)" Az eltávozottak, illetőleg a Németországba kerültek első sokezres tömegét a német fegyveres erők kötelékébe önkéntesen, vagy sorozás útján került katonaköteles korosztályú férfiak, illetve a kisegítő szolgálatra jelentkezett nők alkották. Közülük is azok, akik nyugati hadifogságba estek, majd onnan szabadulva Németorszában telepedtek le. Josef Auth 1944. augusztusában vonult be, majd 1945-ben megsebesült. Csapattestétől elszakadva egyik kórházból a másikba került, mígnem betegszabadsága idején amerikai fogságba esett. A Waffen S S-ben történt szolgálata miatt, mivel zsoldkönyvével nem tudta magát igazolni, csak 1946. január 16-án bocsátották szabadon Dachauból, az egykori koncentrációs lágerból. Ingolstadtban, majd Münchenben telepedett le. Gregor Hohmann, miután hadifogságának megszűnte után Németországban nem találta fel magát, nyugatra távozott és innen tért vissza Németországba.