Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

I. Általános kép a menekültek befogadásáról és beilleszkedéséről - Intézményes segítségnyújtás

A Gyorssegély Törvény a következő célokra nyújtott támogatást: Eltartási se­gélyt a keresőképtelenek számára; segítséget az egzisztencia felépítésére az iparba történő beilleszkedéshez, a szabadfoglalkozáshoz, a mezőgazdasághoz, a háztar­táshoz és a tanuláshoz. Ide tartozott még a közsegély is. Az 1952 augusztus 31-ig terjedő kiadások 5,1 milliárd DM-et tettek ki. A teherkiegyenlítési törvény (Das Gesetz über den Lastenausgleich LAG) több mint három évi előkészítés után 1952. augusztus 14-én jelent meg, és szeptember l-jén 28 lépett hatályba. Alapgondolata a Gyorssegély Törvény továbbfejlesztése volt. A kényszerhelyzetek megszüntetése és a beilleszkedés elősegítése mellett a törvény to­vábbi feladatát a gazdasági károkért való kárpótlás képezte. Feltételezte ugyanakkor a károk megállapíthatóságát. A teherkiegyenlítés finanszírozásáról egy különleges, a szövetségi állam költségvetésétől függetlenül működő „Kiegyenlítési Alapot" (Ausgleichsfonds) hoztak létre. Az alapot egyharmad részben a szövetségi állam-, két­harmad részben a tartományi kormányok hozzájárulásából finanszírozták. A végre­hajtás alapelve az volt, hogy az NSZK területén a feladatot egységesen, egységes irá­nyítás mellett hajtsák végre, illetve, hogy a feladatok közül sokat a tartományok és az egyes települések oldjanak meg. Utóbbiak köre a szociális és a gazdasági támogatás­ra terjedt ki. A Kiegyenlítési Törvény az igazgatási feladatok irányításával a Bad­Homborgi Kiegyenlítési Hivatal elnökét bízta meg. Feladatát képezte az alap mun­kájának az irányítása, a végrehajtáshoz szükséges rendeletek meghozatala, és a felü­gyelet ellátása. Munkáját egy tanácsadó testület segítette, amelynek tagjai a kárval­lottak képviselői, a szociális és társadalmi szövetségek képviselői, és egyéb szak­értők voltak. Fontos döntéseihez, így különösen az éves gazdasági és pénzügyi terv elkészítéséhez az ellenőrző bizottságnak is hozzá kellett járulnia. Az ellenőrző bizott­ság tagjai a szövetségi és a tartományi parlament tagjaiból kerültek ki. Országos szin­ten a kiegyenlítést a tartományi minisztériumok képviselőiből kialakított tartomá­nyi kiegyenlítési hivatalok, illetve a városi és a járási képviseletek valósították meg. Az igazgatás egy részét a szülőföldi véleményezésére feljogosított informá­ciós helyek és olyan információs helyek végezték, amelyek adatot szolgáltattak az elvett birtokok értékéről. Az egyes kérvények eldöntésére alapvetően a helyi kiegyenlítési hivatalok voltak jo­gosultak. Határozatuk ellen a kárvallottak és a kiegyenlítési alap képviselői a panasz­bizottságokhoz fordulhattak. A további fellebbezésre a tartományi közigazgatási bíró­ságnál (Verwaltungsgericht), felülvizsgálatra pedig a Szövetségi Közigazgatási Bíróság­nál kerülhetett sor (Bundesverwaltungsgericht). A Kiegyenlítési Törvényben három vele összefüggő adónemet is kialakítottak, így a törvény megvalósításában a pénz­ügyi igazgatási szervek is részt vettek. A törvényhozó a Kiegyenlítési Alap számára az alábbi forrásokat biztosította: - Kiegyenlítési kötelezettség - A hivatalos költségvetés hozzájárulása

Next

/
Thumbnails
Contents